Mindig érezzék, hogy velük vagyunk…

Duszka Tiborné, Márta egy pünkösdi, hétgyermekes család negyedik gyermekeként látta meg a napvilágot Békésen. Már gyermekkora óta jól ismeri a békési cigánytelepet – míg édesapja a felnőtteknek tartott házi csoportot – ő és öccse a gyermekeknek tartottak foglalkozásokat. Néhány évtizedes kihagyás után ma újra „Párizs” utcáit rója – összekötőként dolgozik a Reményhír Intézmény és az iskola diákjai, azok szülei között. Kíváncsiak voltunk a véleményére, hogyan látja a cigánymissziót, miben és hogyan tudna még fejlődni szervezetünk, valamint magyar emberként hogyan tudunk a legjobban segíteni roma társainkon.

Mesélnél arról, hogyan kerültél kapcsolatba a romákkal?

Édesapám a ’70-es évektől a békési cigánytelepen végzett szolgálatot. Én 12-13 éves lehettem, amikor már mentem vele öcsémmel együtt. Amíg édesapám tartotta a felnőtteknek a csoportot, addig mi tartottuk a gyerekeknek a foglalkozást.  Nagyon sokat kint voltam a telepen, nem is féltem soha senkitől, se kutyától, se emberektől, ami úgy érzem a mostani munkámmal kapcsolatban nagyon nagy előny, ahogyan az is, hogy akik akkor voltak gyerekek, azok most nagyszülők, így azóta is arrafelé sokan ismernek.

Ha már itt tartunk, bemutatnád pár mondatban a munkádat? Mit csinálsz pontosan és a jelenlegi járványügyi helyzet milyen hatással van a munkádra?

Idén kezdtem dolgozni a Reményhír Intézményben, ahol összekötőként tevékenykedem az iskola és a szülők között. Ez azt jelenti, hogy kimegyek a családokhoz, átbeszéljük a dolgokat, vagy ha konfliktusok vannak, azokat próbálom elsimítani, megbeszélni. Most a karantén alatt az a feladatom, hogy kivigyem azoknak a gyerekeknek a feladatlapokat, akik nem tudnak online tanulni. Ők visszaadják az előző heti feladatlapokat, aki pedig elakad velük, azoknak segítek, vagy ha valamilyen kérdést nem tudnak, akkor bemegyek az iskolába és továbbítom a kérdést a tanárok felé. Amit nagyon szeretek ebben a munkában, hogy nagyon sokat tudok az emberekkel beszélgetni, bemegyek hozzájuk, átbeszéljük a dolgokat, nem csak a gyerekekkel, hanem sok minden mással is kapcsolatban. Ezzel együtt, ahol szükséges ott lelki gondozok is, ha tanácsot kérnek és tudok válaszolni, akkor válaszolok nekik.

Hiszel-e abban, amit a misszió képvisel?

Teljes szívemből hiszek. Amit eleinte kétkedéssel fogadtam, az a cigánymissziónak az a látása volt, miszerint 325 000 cigány fog a közeljövőben megtérni. Furcsállottam is, hogy ennyire erősen hisz ebben a misszióvezető úr, de aztán alakult egy házi csoport cigány asszonyokból, akik vágyakozóak voltak, oda szoktam járni péntekenként. A csoport teljesen spontán alakult, amin teljesen megdöbbentem, hiszen nem hívtunk össze senkit. Egyszerűen olyan erős érintést kaptak az Istentől az asszonyok, hogy spontán jöttek, mert vagy álmodtak róla, vagy szólt nekik az Úr, olyan is volt, aki mondta, hogy most jött el az ideje, hogy ő megváltozzon és megtérjen és így alakult ki ez a házi csoport. Ezek közül a cigányasszonyok közül a következő bemerítésen elég sokan fognak bemerítkezni. Ez adta az első lökést nekem abban, hogy higgyek a 325 000 cigány megtérésében. Ekkor jöttem rá, hogy vagy velünk, vagy nélkülünk, de az Úr, amit megígért, azt véghez fogja vinni. Ha én nem veszek részt benne, az az én bajom, de amit eltervezett, azt meg fogja csinálni Isten. A másik nagy bizonyság számomra az volt, amikor idén Debrecenben volt megtartva a protestáns cigánymissziós találkozó és amikor láttam azt a rengeteg roma embert együtt, mindenfajta féle felekezetből, teljesen mindegy volt, hogy református, baptista, pünkösdi, evangélikus, vagy metodista – minden felekezetből egyszerre dicsérték teljes szívükből az Urat, ez nekem egy hatalmas nagy lelki löketet adott, azóta teljes szívemből hiszem, hogy márpedig 325 000 cigány ember meg fog térni Istenhez!

Van-e olyan terület, amiben úgy érzed fejlődhetne a misszió? Vannak-e ötleteid, hogy hogyan tudna még hatékonyabban segíteni szervezetünk a romáknak?

Erre nem nagyon tudok válaszolni, ugyanis nem ismerem annyira a misszió felállását. Viszont úgy látom a cigány családok között, ahol dolgozom, hogyha a férfiaknak indulna megint egy képzése, az nagyon jó lenne. Talán már volt is ilyen kezdeményezés a misszió részéről – férfiklub – ha jól emlékszem. Nagyon fontos lenne néhány roma férfi esetében, hogy tanulják meg, hogy milyen is egy igazi családfő, mit jelent az, hogy nekik kell eltartani a családot, hogyan kell a gyerekeikkel minőségileg foglalkozni, a feleségüket ne alázzák meg, ne csalják meg stb. Nem is feltétlen egy hívőknek szóló képzésre gondolok, hanem amin bármilyen cigány ember részt vehetne. Tanulják meg, hogyan kell beosztani a pénzt, hogyan kell gyűjteni valamire, legyenek előrelátóak stb. Ezek a dolgok szerintem kimaradtak a mostani generáció életéből, pedig emlékszem, hogy ezeknek a férfiaknak az apjai, nagyszülei még keményen dolgoztak évtizedekkel ezelőtt.

Végül arra lennék kíváncsi, hogy a magyar emberek szerinted hogyan, miben tudnának segíteni a roma embereknek?

 A legfontosabbnak azt tartom, hogy hogyan is álljunk mi magyarok egy cigány emberhez. Ha valaki lenézi, félvállról veszi, ha kisebbnek veszi saját magánál, akkor soha nem fogja tudni megérteni őket. Igenis oda kell melléjük állni, hajolni és tisztelni kell magát az embert. Teljesen mindegy, hogy gyerek, vagy felnőtt, az a lényeg, hogy érezzék, hogy velük vagyunk, mert az, hogy magas lóról osztjuk az észt, az úgy nem fog működni. Büszkék is ahhoz, hogy elfogadják a segítséget, de ha látják, hogy mellettük vagyunk, hogy őszintén segíteni akarunk, ha emberszámba vesszük őket, akkor sokkal nyitottabbak lesznek ők is felénk. A másik dolog pedig, hogy hiába hirdetjük nekik az evangéliumot, vagy próbálunk közeledni feléjük, ha éppen valaki éhes mondjuk, vagy nincsen pénze befizetni a számlát, akkor úgyse fog figyelni arra, hogy én mit mondok neki az igéből, mert nincsen kielégítve a hiánya. Ha kielégítjük a hiányát, akkor már képes lesz meghallani, amit közölni akarok vele. Viszont ahhoz is bölcsesség kell, hogy hogyan is segítsen az ember, kinek adjon, kinek ne, ki herdálná el egyből és ki osztaná, vagy fektetné be bölcsen.

Hiszem, hogy Isten nem tévedésből teremtette a cigányokat cigánynak, hanem mert neki ugyanolyan gyönyörűségei ők, mint mondjuk egy magyar, vagy bármilyen más nemzetiségű ember. Minden népnek van olyan szokása, ami lehet, hogy a másiknak nem tetszik, de én nekem a cigányokban minden pont úgy tetszik, ahogy van. Nem szabad elmagyarosítani őket, aki cigány, az legyen büszke arra, hogy cigány és őrizze meg a kultúráját, mert nagyon szép kultúra az övék.