„Most, a veszélyes időszakokban van a legnagyobb szükség arra, hogy bátran kiálljunk a
hitünkért”– hangzott el azon rohodi istentiszteleten, amelyet az összefogás jegyében
tartottak a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei gyülekezetek tagjai, vezetői.

A rohodi istentisztelet már nem az első alkalom volt, amit az egység jegyében szerveztek meg a Pünkösdi Cigánymisszióhoz tartozó gyülekezetek tagjai, korábban több településen is sor került hasonlóra. Az eseménysorozat gyümölcse, hogy az elmúlt hónapokban sokan adták át az életüket Jézus Krisztusnak olyanok, akik korábban nem látogatták az istentiszteleteket. A március 4-én, Rohodon megtartott alkalmon Sztojka Attila, roma ügyekért felelős kormánybiztos, és Kovács Sándor, országgyűlési képviselő is jelen volt.

Nagy dolgokat tervez Isten a cigányság életében 1

A legfontosabb dolgunk tisztázni, hogy ebben a nehéz időszakban, a veszélyes korok idején mit jelenthet nekünk Isten igéje. Amikor elbizonytalanodik az ember, az Úr elé kell vinnie, amiben kételkedik, mert nekünk a stabil, levert cölöp Jézus munkája és élete. Az ébredésben akkor lesz igazán változás, amikor mindenki megteszi a maga szerepét és feladatát, amikor mindenki felhívja a másik figyelmét arra, hogy mit jelent krisztusi életet élni ” – emelte ki Sztojka Attila.

Az istentiszteleten megjelent híveknek Durkó Albert, misszióvezető prédikált, hangsúlyozva, hogy Istennek nagy tervei vannak a cigánysággal.

Isten hatalmas dolgokat fog a következő időszakban végezni a cigányság életében. Ma nehéz időben élünk, de Isten változást ígér számunkra, az Ő természetéből fakad, hogy a lehetetlennek tűnő dolgokat megfordítsa. Isten hatalma és ereje végtelen, és ezt meg fogja mutatni a cigányság által is, hogy megdicsőítse az Ő nevét” – hangzott el a prédikációban.

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2026. június 13.
  • 2026. június 13. 14:00

    Esemény: Istentisztelet Nagydobsza

    Helyszín: Nagydobsza, 7985 Magyarország


     

  • 2026. június 13. 16:00

    Esemény: Házi csoport Nyírpilis

    Helyszín: Nyírpilis, Magyarország


     

  • 2026. június 13. 17:00

    Esemény: Házi csoport Debrecen

    Helyszín: Debrecen, Magyarország


     

  • 2026. június 13. 17:00

    Esemény: Házi csoport Hevesaranyos

    Helyszín: Hevesaranyos, 3322 Magyarország


     

  • 2026. június 13. 17:00

    Esemény: Házi csoport Kápolna

    Helyszín: Kápolna, 3355 Magyarország


     

  • 2026. június 13. 18:00

    Esemény: Házi csoport Demecser

    Helyszín: Demecser, 4516 Magyarország


     

  • 2026. június 13. 18:00

    Esemény: Házi csoport Horgoson (Szerbia)

    Helyszín: Horgos - Szerbia


     

  • 2026. június 13. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Kótaj

    Helyszín: Kótaj, Magyarország


     

  • 2026. június 13. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Szajlán

    Helyszín: Szajla, Fenyves u. 17.


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések
Emlékezetes pillanatok a Reményhír gálaműsorán

Megtelt a nézőtér, elhalkult a beszélgetés, és kezdetét vette a Reményhír Intézmény idei gálaműsora. Az est során a közönség nemcsak tehetséges előadásokat láthatott, hanem bepillantást nyerhetett abba a sok munkába, fejlődésbe és örömbe is, amely diákjaink mindennapjait jellemzi.

Elolvasom »