„Nem csináltunk semmi rosszat, élni akarunk!” – a roma holokausztról emlékeztünk

„…egyik éjjel a férfiak tábora több ezer ember kiabálására ébredt. Amint kiléptünk a barakkokból, láttuk mi történt. A cigányok táborát fényszórókkal világították meg, a cigány férfiakat és nőket, gyerekeket az SS-esek ötösével állították sorba, hogy a krematóriumba vigyék őket. De szerencsétlenek minden erejükkel ellenálltak. A dulakodás egész éjjel tartott, de reggelre a cigányok tábora már üres volt.” – mesélte egy túlélő.

„Nem csináltunk semmi rosszat, élni akarunk!” – ezt kiabálták az áldozatok, amikor 1944. augusztus 2-án egyetlen éjszaka alatt, mintegy háromezer cigányt meggyilkolva, felszámolták az auschwitzi cigány tábort.

Tisztelt megemlékezők!

A mai napon emlékezni gyűltünk össze. Emlékezni és fejet hajtani…

Felidézni a nácizmus áldozatává lett cigány származású, magyar honfitársaink emlékét, és soha el nem feledhető tragédiáját. Mert emlékeznünk kell, és egymást emlékeztetni azokra a szörnyűségekre, amelyekben több ezer honfitársunkat mészárolták le egyetlen éjszaka alatt.

A megemlékezésnek üzenete van, üzenete kell, hogy legyen, amelyben annak adunk hangot, hogy ez a szörnyűség soha többé nem fordulhat elő!

De hogyan is kezdődött mind ez?

„A hitleri Németországban, valamint a szövetséges és megszállt országokban a cigányok számára is a munkahelyekről való kizárással, a nyilvános helyek látogatásának, és a vegyes házasságoknak a megtiltásával kezdődött a holokauszt.

A romák körében 1939 októberében Himmler »vándorlási tilalmat« rendelt el, majd, 1942–43-ban elkezdték a cigányok tömeges Lengyelországba történő deportálását.  

Mengele és bűntársai több, úgynevezett »orvosi kísérletet« hajtottak végre cigányokon:

• kísérleteztek azzal, hogy meddig tudnak életben maradni azok, akik csak sós vizet kapnak;
• hogy a halálra fagyasztott emberek mennyi idő alatt térnek magukhoz;
• a nőkön különféle anyagok befecskendezésével hajtottak végre sterilizációs kísérleteket;
• 1945 januárjában közel 140 cigány lányt sterilizáltak a ravensbrücki táborban – a legfiatalabb közülük 8 éves volt.

1944. augusztus másodikán mintegy 2000, főként még munkaképes cigány embert más táborokba szállítottak át, 3000 főt pedig, köztük nőket és gyerekeket, gázkamrákba tereltek.

Magyarországon már 1916-tól belügyminisztériumi rendelet írta elő az úgynevezett »kóborcigányok« előállítását, a sátoros cigányok összeírását.

1929-től rendszeresen szerveztek országos „cigányrazziákat”.

1944-ben a »zsidókérdés megoldásának mintájára a cigánykérdés megoldása« is elkezdődött: augusztusban a Hadügyminisztérium elrendelte a cigány férfiak katonai munkaszolgálatát, ezt követően több településen is tömeggyilkosságokra került sor. Többek között Várpalotán, Lajoskomáromban, Lengyelben, vagy a békés megyei Dobozon, tőlünk éppen 15 km-re, ahol a cigányokat a dobozi temetőbe kísérték, majd arra kényszerítették őket, hogy a saját sírjuk ássák meg. Ezt követően mindannyiukat a sírgödörbe lőtték.

A kutatók a koncentrációs táborokban és a helyi vérengzések során kivégzett európai romák számát legkevesebb félmillióra becsülik.”

Áder János, Magyarország köztársasági elnöke a cigány holokauszttal kapcsolatban a következő gondolatokat fogalmazta meg:

„A népirtásokért viselt felelősség azonban nem egyedül a hitleri Németországé. Súlyos és elévülhetetlen felelősség terheli az európai országok náci kollaboránsait is.

Ki kell mondanunk, hogy a magyar zsidók és a hazai cigányság tragikus meghurcoltatásában a magyar állam számos képviselője, megannyi cinkos propagandistája, ezernyi náci szellemiségű tisztségviselője, csendőre és nyilas-különítményese is tevékenyen részt vett.

Bár az elkülönítés és deportálás megindítása alapvetően a hitleri Harmadik Birodalom követelése volt, nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy Magyarországon mindezt magyar emberek hajtották végre. Az áldozatok emléke előtt fejet hajtva ki kell mondanunk, hogy az akkori magyar államnak súlyos felelőssége van abban, hogy ez megtörténhetett hazánkban. Ki kell mondanunk, hogy a hazánk német megszállását követő tragédia az akkori magyar államnak is szégyene.”

Tisztelt megemlékezők!

A múltban történteket megmásítani nem lehet, a múltban történtekért kárhoztatni, vagy gyűlölni egymást sem a jelenben, sem pedig a jövőben nem szabad! A múltban történt tragikus események nem az Isten háta mögött, hanem az Isten szeme előtt történtek. Tudnunk kell, hogy az igazságosan ítélő Isten soha sem jön túl korán, és soha sem késik!

A ma emberének nem a miértekkel és a hogyanokkal kell küzdenie, a ma emberének más feladata van! Ez a feladat pedig az, hogy a múltat megismerve törekedjen arra, hogy soha többé ne fordulhasson elő az, amely milliók életét pusztította el.

Amennyiben megértjük a megemlékezés üzenetét, és azt komolyan is gondoljuk, akkor azt is értenünk kell, hogy amikor dehumanizáló és gyűlöletkeltő közbeszéddel találkozunk, nem rejtőzködhetünk el a félelem fekete csöndjében, mint saját bőrüket mentő megalkuvók! Hiszen a történelem minden egyes nemzetellenes mészárlása a közbeszéd átformálásával kezdődött. Mert üzen a történelem, 1944. augusztus 2-ról, és figyelmeztet a közelmúlt 2008-ból és 2009-ből.

Devla zhutin pe amende,
na de mila pe romende!

Isten könyörülj meg nékünk,
ne szenvedjen tovább népünk!