November 23-án a pécsi irodában játékos csapatépítést tartottunk. A komlói és nagyharsányi csapatnak egy színvonalas programot szerveztünk. Játékos szombati napunk arról szólt, hogy ismerkedjünk, barátkozzunk és munkaidőn kívül is tudjunk kicsit felszabadultan találkozni. A Telephelyvezető köszöntötte a kollégákat, és ami az idei évünk jelmondata volt, most is elhangzott: „Minden dolgotok szeretetben menjen végbe” A Bibliában az 1Korintus 16. rész 14. versében van megírva ez a csodás igeszakasz. Mennyire igaz, ha csak erre gondolunk, akkor nem is tudunk másképp cselekedni, csak szeretettel. Mert nincs szebb, mint adni. Akiben szeretet van, és őt is viszont szeretik, az egy kiváltság, és annak az élete rendkívüli, annak ragyognak a szemei, és a lelke meleget sugároz. Majd Végné Ferencz Szintia a Szakmai Egység Vezető köszöntötte az egybegyűlteket, és elmondta, hogy 10 éves születésnapot is köszönthetünk, hiszen az MPE OCM Segítő Szolgálata november 15-én tartotta 10 éves születésnapját Békésben. Nagyon hálásak lehetünk Istennek ezért a munkahelyért, még ha sokszor ér is támadás, de eddig is Isten őrző kegyelmében voltunk, és most is Isten kezébe tesszük a munkahelyünket és saját magunkat is.

Mindkét csapat nagyon jól érezte magát, és a délelőtti játékok miatt megéhezett társaság nagy élvezettel látott neki a sültes tálaknak. A fényképeken is látszik a jó hangulat, a nevetés és a csapatok összetartozása. A program végén megbeszéltük, hogy nemsokára megint egy szombati nap találkozunk, és tovább mélyítjük a már kialakult kapcsolatokat.

November 18-ai héten egy újabb ruha- és kabátosztást végeztünk Nagyharsányban és Komlón. Istenünknek adunk hálát az adományért, amit ismét a Nem Vagy Egyedül alapítványtól kaptunk. Isten jóságos és kegyelmes, megláttatja velünk a szükségben szenvedőt, és ad lehetőséget arra is, hogy cselekedjünk. Nagyon jó Isten tervében szerepelni, és részesülni az áldásokban nap mint nap.

November 28-án délelőtt Nagyharsányban, majd délután Komlón vettem át a „szatyornyi szeretet” felajánlásokat. Nagyon örültem a sok ajándéknak, amivel a kollégáim, ismerőseik, rokonaik hozzájárultak több hátrányos helyzetű család karácsonyi öröméhez. Pécsi kollégáim is folyamatosan hozzák az irodába a kedvességeiket, amivel ők is örömet szerezhetnek.

A pécsi telephelyen is megtartottuk az idősek napját. Minden kedves ellátottunk kapott egy kis ajándékot, amit gondozóink nagy szeretettel vittek ki nekik. Nagy öröm volt utána hallani az élménybeszámolókat a gondozók részéről, és a telefonhívásokat fogadni kedves ellátottaink részéről.

Szűcs Mátyásné
Telephelyvezető

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2024. december 21.
  • 2024. december 21. 14:00

    Esemény: Istentisztelet Nagydobsza

    Helyszín: Nagydobsza, 7985 Magyarország


     

  • 2024. december 21. 16:00

    Esemény: Házi csoport Nyírpilis

    Helyszín: Nyírpilis, Magyarország


     

  • 2024. december 21. 17:00

    Esemény: Házi csoport Debrecen

    Helyszín: Debrecen, Magyarország


     

  • 2024. december 21. 17:00

    Esemény: Házi csoport Hevesaranyos

    Helyszín: Hevesaranyos, 3322 Magyarország


     

  • 2024. december 21. 17:00

    Esemény: Házi csoport Kápolna

    Helyszín: Kápolna, 3355 Magyarország


     

  • 2024. december 21. 18:00

    Esemény: Házi csoport Demecser

    Helyszín: Demecser, 4516 Magyarország


     

  • 2024. december 21. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Kótaj

    Helyszín: Kótaj, Magyarország


     

  • 2024. december 21. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Szajlán

    Helyszín: Szajla, Fenyves u. 17.


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések
Reményfilmek – Kótaji istentisztelet

A Reményfilmek hetente jelentkező adásában a Pünkösdi Cigánymisszióhoz tartozó gyülekezetek alkalmait mutatjuk be YouTube-csatornánkon. Szervezetünk alappillére kezdetektől fogva az a reménység, amit Istentől kaptunk,

Elolvasom »