2018. december 15-én délután tartottunk meg az MPE OCM Segítő Szolgálat Pécs Telephely munkatársi karácsonyi ünnepségét, amit „Karácsonyi parti a gondozókért” címmel hirdettünk meg.

Több támogatónk volt, akiket szeretnék felsorolni, és akiknek ezúton is köszönjük a hozzájárulást. Kiemelt támogatónk volt az E.ON Hungária, akik 260.000 forinttal járultak hozzá a rendezvényhez, amit külön köszönünk.

További támogatóink:

  • Cinema City
  • Uránia Mozi
  • Pécsi Állatkert
  • Baptistapont
  • ÉFESZI
  • M-Papír
  • Domikrisz
  • Rókus László
  • Villányi Borászat
  • Igazság Háza Gyülekezet
  • Kőlyuki Betérő étterem

Meghívtuk Horváth Gábort, a Magyar Apostoli Egyház elnökét, aki megnyitotta ünnepségünket egy karácsonyi üzenettel, amiben az ajándékozást emelte ki. Kik és mit vittek Jézusnak ajándékul, és ezek az ajándékok mit is jelképeznek számunkra? Folytatásként a pécsi csoport adta elő műsorát, majd a komlói csoport lépett fel, és nagy összhangban bemutatták produkciójukat.

Mindhárom csoportunkból kiválasztottunk egy-egy olyan dolgozót, aki abban az évben kimagaslóan végezte munkáját. Őket külön megjutalmaztuk.
Nagyharsányi csoportból: Sárközi Anita, aki egy szép órát és 4000 ft vásárlási utalványt kapott.
Komlói csoportból: Kaspariné Rádi Éva, aki egy 10.000 forint értékű vendéglői utalványt kapott a komlói Kőlyuki Betérő étterembe.
Pécsi csoportból: Kóródi Mónika, aki 2 mozijegyet kapott az Uránia Moziba, 2 mozijegyet a Cinema City-be és egy 4000 ft értékű vásárlási utalványt az Árkádba.

Nagyon sok ajándékot kapnunk támogatóinktól, ezért minden gondozó kapott egy kisebb meglepetést.

Miután minden műsor áldottan lezajlott, jöhetett a nap „fénypontja” az E.ON támogatásának köszönhetően minden kollégánk kapott egy hidegtálat sok finomsággal, és utána 2 szelet süteményt.

Gondozónőink, kollégáink nagyon jól érezték magukat. Nagyon szépen köszönjük támogatóinknak a hozzájárulásokat!

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2025. június 1.
  • 2025. június 1. 09:00

    Esemény: Istentisztelet Elek

    Helyszín: Elek, 5742 Magyarország


     

  • 2025. június 1. 14:00

    Esemény: Istentisztelet Pettend

    Helyszín: Pettend, 7980 Magyarország


     

  • 2025. június 1. 14:00

    Esemény: Istentisztelet Tiszagyenda

    Helyszín: Tiszagyenda, 5233 Magyarország


     

  • 2025. június 1. 15:00

    Esemény: Istentisztelet Hajdúhadház

    Helyszín: Hajdúhadház, Magyarország


     

  • 2025. június 1. 15:00

    Esemény: Istentisztelet Mezőtárkányon

    Helyszín: Mezőtárkány, Művelődési Ház


     

  • 2025. június 1. 15:00

    Esemény: Istentisztelet Nyírvasvári

    Helyszín: Nyírvasvári, Magyarország


     

  • 2025. június 1. 15:00

    Esemény: Istentisztelet Rohod

    Helyszín: Rohod, 4563 Magyarország


     

  • 2025. június 1. 16:00

    Esemény: Istentisztelet Buj

    Helyszín: Buj, Magyarország


     

  • 2025. június 1. 16:00

    Esemény: Istentisztelet Kerecsend

    Helyszín: Kerecsend, 3396 Magyarország


     

  • 2025. június 1. 16:00

    Esemény: Istentisztelet Paszab

    Helyszín: Paszab, 4475 Magyarország


     

  • 2025. június 1. 16:00

    Esemény: Istentisztelet Verpeléten

    Helyszín: Verpelét, Bezerédi u. 1.


     

  • 2025. június 1. 17:00

    Esemény: Istentisztelet Tiszaburán

    Helyszín: Tiszabura


     

  • 2025. június 1. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Nyírmihálydi

    Helyszín:


     

  • 2025. június 1. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Zákányszéken

    Helyszín: Zákányszék, József Attila u. 36.


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések