ciganyzaszlo

Április 8-a, a Roma Kultúra Világnapja alkalmából felkérünk mindenkit, forduljunk érdeklődéssel, szeretettel a cigányság felé. Valljuk, hogy a kölcsönös elfogadás az a hozzáállás, amivel mindannyian hozzájárulhatunk a cigányság és a többségi társadalom feszültségeinek csökkentéséhez, az egymást gazdagító közös út megtalálásához.

A protestáns egyházak cigánymissziós vezetői hitünk közös alapján állva, azonos gondolkodásunkra építve fogtunk össze – többek között – azzal a céllal, hogy peremre szorult honfitársaink, a cigányok megsegítésére buzdítsuk a társadalmat. A baptista, evangélikus, metodista, pünkösdi, és református egyházak cigánymissziós munkatársai nyitottan és szeretettel fordulunk a cigány nép felé, és erre bátorítjuk minden embertársunkat.

Valljuk, hogy a cigány nép egyenlő a többi néppel. Nincs magyar lehajlás, cigány fölemelés. Odafordulás van, egyenlők egymás felé fordulása.

A közös gondolkodás eredményeként jött létre a TÜKÖR, a magyarországi protestáns cigánymissziók negyedévente megjelenő lapja, a Cigány Módszertani és Kutató Központ kiadásában. A kezdeményezés egyedülálló a maga nemében, hiszen a különböző keresztény felekezetekben, az azonos területen szolgáló missziók most először mutatják be egységesen álláspontjukat. Részletes tájékoztatást nyújtunk ezzel kapcsolatban is a 2014. április 16-án, 14.00 órától szervezett sajtótájékoztatónkon (Budapest, Gizella u. 37.).

Forduljunk oda embertársainkhoz, forduljunk a cigánysághoz!

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2026. június 12.
  • 2026. június 12. 13:30

    Esemény: Igehirdetés Gyulán a börtönben

    Helyszín: Gyula


     

  • 2026. június 12. 17:00

    Esemény: Házi csoport Battonya

    Helyszín: Battonya, Magyarország


     

  • 2026. június 12. 17:00

    Esemény: Házi csoport Kevermesen

    Helyszín: Kevermes, Felszabadulás u.23.


     

  • 2026. június 12. 17:00

    Esemény: Házi csoport Kótaj

    Helyszín: Kótaj, Magyarország


     

  • 2026. június 12. 18:00

    Esemény: Házi csoport Ibrány

    Helyszín: Ibrány, 4484 Magyarország


     

  • 2026. június 12. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kerecsenden

    Helyszín: Kerecsend, Pataki u.


     

  • 2026. június 12. 18:00

    Esemény: Házi csoport Piricse

    Helyszín: Piricse, 4375 Magyarország


     

  • 2026. június 12. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Kompolton

    Helyszín: Kompolt, Deák F. u. 2.


     

  • 2026. június 12. 19:00

    Esemény: Házi csoport Zákányszék

    Helyszín:


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések
Emlékezetes pillanatok a Reményhír gálaműsorán

Megtelt a nézőtér, elhalkult a beszélgetés, és kezdetét vette a Reményhír Intézmény idei gálaműsora. Az est során a közönség nemcsak tehetséges előadásokat láthatott, hanem bepillantást nyerhetett abba a sok munkába, fejlődésbe és örömbe is, amely diákjaink mindennapjait jellemzi.

Elolvasom »