Az Idősek napja, hónapja az idős emberekről, az ő tiszteletükről szól. Tiszteletünk magában foglalja elfogadásukat, támogatásukat, szeretetüket és annak kifejezését, hogy társadalmunknak ők is hasznos tajgai, és mindannyiunknak nagy szükségünk van rájuk. Szükségünk van mindarra a sok élettapasztalatra, arra a higgadt bölcsességre, amivel csakis ők rendelkeznek, és a türelemre, elfogadásra, ahogy tanítanak, nevelnek bennünket.

Szeretni a legcsodálatosabb dolog a világon. A szeretet végtelen és határtalan. Minden ember tudja, hogy szeretet nélkül élni nem lehet. Ez az életünk ereje, amiből Oly kicsi a szív, hogy fér bele mégis ennyi szeretet? Nem lehet tudni, de nem is ez a lényeg: Hanem, hogy adjunk meg mindent szeretteinknek, hisz ha mi adunk, kapunk is, és így lesz teljes a világ együtt szeretetben.

Pál első levele a Korinthusiakhoz 13,4–8:
„A szeretet türelmes, jóságos; a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. Nem viselkedik bántóan, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a rosszat. Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal. Mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr. A szeretet soha el nem múlik…”

A rajzokat a Forrás Iskola tanulói és ovisai készítették sok-sok szeretettel.

Szeretettel és köszönettel az MPE OCM Segítő Szolgálat Mezőkövesdi Telephely összes dolgozója nevében.

Takácsné Váradi Anikó
Telephelyvezető

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2025. május 10.
  • 2025. május 10. 14:00

    Esemény: Istentisztelet Nagydobsza

    Helyszín: Nagydobsza, 7985 Magyarország


     

  • 2025. május 10. 16:00

    Esemény: Házi csoport Nyírpilis

    Helyszín: Nyírpilis, Magyarország


     

  • 2025. május 10. 17:00

    Esemény: Házi csoport Debrecen

    Helyszín: Debrecen, Magyarország


     

  • 2025. május 10. 17:00

    Esemény: Házi csoport Hevesaranyos

    Helyszín: Hevesaranyos, 3322 Magyarország


     

  • 2025. május 10. 17:00

    Esemény: Házi csoport Kápolna

    Helyszín: Kápolna, 3355 Magyarország


     

  • 2025. május 10. 18:00

    Esemény: Házi csoport Demecser

    Helyszín: Demecser, 4516 Magyarország


     

  • 2025. május 10. 18:00

    Esemény: Házi csoport Horgoson (Szerbia)

    Helyszín: Horgos - Szerbia


     

  • 2025. május 10. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Kótaj

    Helyszín: Kótaj, Magyarország


     

  • 2025. május 10. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Szajlán

    Helyszín: Szajla, Fenyves u. 17.


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések