Július 23-án a Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymisszió, kétegyházi házi csoportjának egy tagja nyilvánosan,  a település több megjelent lakója előtt tett tanúbizonyságot arról, hogyan változtatta meg életét a Jézus Krisztusba vetett hit. Nyílt, egyenes szavakkal számolt be arról, hogyan bocsátotta meg Isten a bűneit és régóta várta már, hogy bemerítkezve új életet kezdjen. A bemerítési istentiszteleten a békési Kegyelem Gyülekezet dicsőítői szolgáltak, ének- és gitárszóval vezetve a zenei dícsőítést. A bemerítést Surman László lelkész, az MPE OCM vezetőpresbitere végezte. Különleges élmény volt az alkalom után, frissen bemerítkezett testvérünk otthonában a házi csoport jelenlévő tagjaival együtt Úrvacsorázni.

Vajon milyen hatása lesz ennek az eseménynek a település életében? Milyen visszahangja lesz a Kétegyházán élő romák körében? Szívből reméljük és hisszük, hogy sokan hallják még meg és fogadják be az evangélium üzenetét, Isten életeket átformáló erejét. Azért munkálkodunk és fáradozunk, hogy mindenkinek lehetősége legyen megismerni az igazságot, hogy a hamisat az igazitól megkülönböztetthessék és egy Isten áldotta életet tudjanak magukénak vallani.

Fajó Attila

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2026. március 19.
  • 2026. március 19. 17:00

    Esemény: Házi csoport Körösnagyharsány

    Helyszín: Körösnagyharsány, 5539 Magyarország


     

  • 2026. március 19. 17:00

    Esemény: Házi csoport Nyírpilis

    Helyszín: Nyírpilis, Magyarország


     

  • 2026. március 19. 17:00

    Esemény: Istentisztelet Hajdúhadház

    Helyszín: Hajdúhadház, Magyarország


     

  • 2026. március 19. 17:30

    Esemény: Házi csoport Mezőberény

    Helyszín: Mezőberény, 5650 Magyarország


     

  • 2026. március 19. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kiskunmajsa

    Helyszín: Kiskunmajsa, 6120 Magyarország


     

  • 2026. március 19. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kótaj

    Helyszín: Kótaj, Magyarország


     

  • 2026. március 19. 18:00

    Esemény: Házi csoport Mezőtárkány

    Helyszín: Mezőtárkány, 3375 Magyarország


     

  • 2026. március 19. 18:00

    Esemény: Házi csoport Rohod

    Helyszín: Rohod, 4563 Magyarország


     

  • 2026. március 19. 18:00

    Esemény: Ifjúsági alkalom Verpeléten

    Helyszín: Verpelét, Kossuth u. 24. Közösségi Ház


     

  • 2026. március 19. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Egerben

    Helyszín: Eger, Malomárok u. 1.


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések
Reményfilmek – Gemzsei istentisztelet

A Reményfilmek hetente jelentkező adásában a Pünkösdi Cigánymisszióhoz tartozó gyülekezetek alkalmait mutatjuk be YouTube csatornánkon. Szervezetünk alappillére kezdetektől fogva az a reménység, amit Istentől

Elolvasom »