enisiskolasleszek_2015_01

Ez év január 23-án a békési Reményhír Intézmény Eötvös József Általános Iskola játszóházat rendezett nagycsoportos óvodások és szüleik részére. Ez az esemény a Remény-Híd projekt „Én is iskolás leszek” program keretén belül valósult meg.

Zuborné Kalotai Andrea, Csökmei Mária, Kissné Fábián Éva és Lipcsei Jánosné, a leendő tanító nénik nagy szeretettel várták a gyerekeket, akik kipróbálhatták kézügyességüket. Nagy lelkesedéssel és némi szülői segítséggel készítettek csákót és fejpántot. Mindenki örömére még haza is lehetett vinni az elkészült „műalkotásokat”.

Ezt követően az apróságok vidám, ügyességi gyakorlatokat végeztek a fejlesztő szobában, a szülők pedig találkozhattak a leendő tanító nénikkel és az iskola vezetőivel.

Kellemes hangulatú, közvetlen beszélgetés alakult ki, melynek során minden kérdésre választ kaptak a vendégek. Megtudhatták például azt is, hogy az iskola vezetősége két kis létszámú osztályt kíván indítani. Ez azért lesz nagyon hasznos, mert így tudnak majd a gyerekekkel sokkal hatékonyabban, eredményesebben foglalkozni, több lehetőség adódik az egyéni fejlesztésre és a tehetséggondozásra. Örömmel fogadták azt a hírt is, hogy februárban és márciusban folytatódik ez a program, melynek során a gyerekek egy-egy játékos tanórán vehetnek részt.

Durkóné Illés Bernadett, az intézmény vezetője elmondta, hogy e közös foglalkozások célja az, hogy a gyerekek közelebb kerüljenek az iskolához, így könnyebb lesz az átmenet az óvodából az iskolába. Bízunk benne, hogy az áprilisi beiratkozás során sokan fogják gyermekeiket a Reményhír Intézményre bízni.

Lakatos Gyula

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2024. április 18.
  • 2024. április 18. 17:00

    Esemény: Házi csoport Körösnagyharsány

    Helyszín: Körösnagyharsány, 5539 Magyarország


     

  • 2024. április 18. 17:00

    Esemény: Házi csoport Nyírpilis

    Helyszín: Nyírpilis, Magyarország


     

  • 2024. április 18. 17:00

    Esemény: Istentisztelet Hajdúhadház

    Helyszín: Hajdúhadház, Magyarország


     

  • 2024. április 18. 17:30

    Esemény: Házi csoport Mezőberény

    Helyszín: Mezőberény, 5650 Magyarország


     

  • 2024. április 18. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kiskunmajsa

    Helyszín: Kiskunmajsa, 6120 Magyarország


     

  • 2024. április 18. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kótaj

    Helyszín: Kótaj, Magyarország


     

  • 2024. április 18. 18:00

    Esemény: Házi csoport Mezőtárkány

    Helyszín: Mezőtárkány, 3375 Magyarország


     

  • 2024. április 18. 18:00

    Esemény: Házi csoport Rohod

    Helyszín: Rohod, 4563 Magyarország


     

  • 2024. április 18. 18:00

    Esemény: Ifjúsági alkalom Verpeléten

    Helyszín: Verpelét, Kossuth u. 24. Közösségi Ház


     

  • 2024. április 18. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Egerben

    Helyszín: Eger, Malomárok u. 1.


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések
Komoly kihívások várnak a fiatalokra

Izgalmas és tanulságos előadásokkal, értékes gondolatokkal szolgált a résztvevők számára a Pünkösdi Cigánymisszió központjában megrendezett ötödik „Lélekben rendben” esemény, amelynek résztvevői ezúttal  a

Elolvasom »