logo

Nem könnyű ma irgalmasnak lenni. Mindannyian, meg kell, bocsássunk valami miatt, nap, mint nap.  Amíg helyén van a szívünk, addig megértjük ennek nem csupán a kihívás oldalát, de az igazi miértjét is, sőt hasznunk van belőle. Amikor azonban kikopik belőlünk a szeretet, sok esetben inkább megkerülnénk a megbocsátást, az irgalmasságot és valami egészen mást lépnénk. Inkább eltakarnánk az Isten szemét valami jó tettel, csak hogy ne kelljen megalázni magunkat. Pedig az Isten irgalmasságot akar, nem áldozatot, – hangzott el 2013. június 21-én, az MPE OCM körösnagyharsányi házi csoportjában, miközben a Máté evangéliumának 12. fejezetét tanulmányoztuk.

Komoly elkötelezettséget igényel ma az irgalmasság. Amennyiben részvétet vetünk, mi is irgalmasságot arathatunk Istentől saját magunk és családunk számára. Az ezt követő interaktív beszélgetés során egyetértettünk abban, hogy nincs más út családtagjaink megnyerésére, mint saját magunk teljes átadása és akkor őszinte bizalommal imádkozhatunk azért, hogy ők is megtérhessenek majd!

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2025. május 10.
  • 2025. május 10. 14:00

    Esemény: Istentisztelet Nagydobsza

    Helyszín: Nagydobsza, 7985 Magyarország


     

  • 2025. május 10. 16:00

    Esemény: Házi csoport Nyírpilis

    Helyszín: Nyírpilis, Magyarország


     

  • 2025. május 10. 17:00

    Esemény: Házi csoport Debrecen

    Helyszín: Debrecen, Magyarország


     

  • 2025. május 10. 17:00

    Esemény: Házi csoport Hevesaranyos

    Helyszín: Hevesaranyos, 3322 Magyarország


     

  • 2025. május 10. 17:00

    Esemény: Házi csoport Kápolna

    Helyszín: Kápolna, 3355 Magyarország


     

  • 2025. május 10. 18:00

    Esemény: Házi csoport Demecser

    Helyszín: Demecser, 4516 Magyarország


     

  • 2025. május 10. 18:00

    Esemény: Házi csoport Horgoson (Szerbia)

    Helyszín: Horgos - Szerbia


     

  • 2025. május 10. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Kótaj

    Helyszín: Kótaj, Magyarország


     

  • 2025. május 10. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Szajlán

    Helyszín: Szajla, Fenyves u. 17.


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések