Az Oktatási Hivatal Bázisintézménye, a Reményhír Szakképző Iskola, Általános Iskola, Óvoda és AMI 2021. március 29-én bázisintézményi szakmai konferenciát szervezett „Hidak, amik összekötnek” címmel, melynek on-line platformja a Google Meet volt.

Durkóné Illés Bernadett igazgató mutatta be intézményünket a résztvevőknek, majd  Lázár Péter előadását hallgathattuk meg a Kedvesház-programról, amely egy komplex program. Célja, hogy egyenlő esélyű hozzáférést biztosítson a roma/hátrányos  helyzetű családoknak és gyerekeinek szociális, oktatási, családgondozói, preventív gyermekvédelmi, egészségügyi területen. A program helyi kezdeményezésből jött létre, az egyetlen Kedvesház Kollégium Nyírteleken működik alapítványi fenntartásban. A program két pilléren keresztül működik.

1. pillér: A szakmai hátteret jelentő Kedvesház-pedagógia

2. pillér: A szolgáltatások és tevékenységek színterét biztosító Kedvesház Kollégium

A Kedvesház-programot a hozzá kapcsolódó Kedvesház-pedagógia tette országosan ismertté és elismertté. Lázár Péter, volt állami gondozott, roma pedagógus munkásságához köthető, aki 1993-ban kezdett tanítani a nyírteleki iskolában többségükben túlkoros cigány gyerekeket. Összegyűjtötte a tanyabokrokban élő, iskolából lemorzsolódott gyerekeket is, és a hagyományostól eltérő módszerekkel kezdte tanítani őket az iskolában, majd a szülőket bevonva létrehozta és beindította a Kedvesház Kollégiumot.

Később feleségével és alkotótársával, Bordács Margittal dolgozták ki a pedagógiai gyakorlat tapasztalataiból a Kedvesház-pedagógiát, mely Kedveskönyv címmel 2002-ben jelent meg. A Kedvesház-pedagógia mottója a „Kérlek szépen, nyisd ki” pedagógiai megközelítés. Lényegi ismérvei: a gyerek „megtanulására”, megismerésére, a hozott tudásra, az „én” erősítésére építő pedagógiai gyakorlat; élményszerző, tevékenységközpontú tanulás és tanítás; KETHANO (cigány szó, jelentése: közös) módszer alkalmazása a közösségépítésben, az együtt-tanulásban,

valamint a „hídépítés” intézmény és család között módszerei, technikái. 

A konferencia végén Kis István, a Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymisszió Szeretetszolgálatának vezetője beszélt arról, hogyan lehet a misszió híd az iskola és a családok között.

Intézményünk pedagógusai mellett a szakmai konferenciába bekapcsolódtak az Oktatási Hivatal, a Nemzetiségi Pedagógiai Oktatási Központ, a Reményhír Intézményfenntartó Központ képviselői, valamint más iskolák pedagógusai, vezetői is.

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2024. december 4.
  • 2024. december 4. 17:00

    Esemény: Eleki házi csoport (Elek, Sport tér 8.)

    Helyszín:


     

  • 2024. december 4. 18:00

    Esemény: Bibliatanulmányozás Egerszalókon

    Helyszín: Egerszalók, Kossuth u. 67. Közösségi Ház


     

  • 2024. december 4. 18:00

    Esemény: Házi csoport Egerbakta

    Helyszín: Egerbakta, Magyarország


     

  • 2024. december 4. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kápolna

    Helyszín: Kápolna, 3355 Magyarország


     

  • 2024. december 4. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kótaj

    Helyszín: Kótaj, Magyarország


     

  • 2024. december 4. 18:00

    Esemény: Házi csoport Nyírkáta

    Helyszín: Nyírkáta, Magyarország


     

  • 2024. december 4. 18:00

    Esemény: Házi csoport Nyírmihálydi

    Helyszín: Nyírmihálydi, Magyarország


     

  • 2024. december 4. 18:00

    Esemény: Házi csoport Szeged

    Helyszín: Szeged, Magyarország


     

  • 2024. december 4. 18:00

    Esemény: Házi csoport Verpelét

    Helyszín: Verpelét, 3351 Magyarország


     

  • 2024. december 4. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Kompolt

    Helyszín: Kompolt, Deák F. utca 2.


     

  • 2024. december 4. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Tarnabodon

    Helyszín: Tarnabod, Rákóczi u. 37.


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések