borito 70 eves

Heteken àt tartó készülődés előzte meg 2021. május 27-28 napi Gyermeknap/okat, főképp azért, mert az idei év különlegességet rejtett magában. Óvodánk működésének 70. évfordulóját is megünnepeltük. Sajnos, a vírushelyzet korlátozásai és az egészségünk megóvása miatt, nem hívhattunk külső vendégeket. Ez nagy fájdalom volt számunkra, hiszen szerettünk volna méltóképpen megemlékezni az elmúlt 70 év történéseiről. Ugyanakkor nem hagytuk feledésbe merülni, hiszen óvodánk udvarán megrendezésre került egy a 70 évet átölelő fotókiállítás, melyet minden szülő és intézményünk dolgozói megtekinthettek. Gyermekeink egy kis műsorösszeállítással örvendeztették meg egymást. Méltatásképpen, felelevenítettük vendégkönyvünk eseményeit, leírásait. Felemelő érzés volt olvasni azon sorokat, melyek kimagasló szakmai munkáról és elköteleződésről tanúskodnak. A gyermekek vidámsága önfelett ünnepi hangulatról árulkodott. Ünnepi táncház, ugrálóvár, lufi, bábjáték, arcfestés és egy hatalmas ünnepi torta. Ezek gondoskodtak a két napon át tartó örömteli hangulatról. A következő 70 év nem tudjuk mit hoz majd, de hisszük, hogy Isten segítségével, elkötelezett pedagógiai munkával és a szülők bizalmával továbbépíthetjük szeretett intèzményünket, a Reményhír Epreskerti Óvodát.

Dr. Nyáriné Ruzsa Tünde

óvodavezető

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2025. május 10.
  • 2025. május 10. 14:00

    Esemény: Istentisztelet Nagydobsza

    Helyszín: Nagydobsza, 7985 Magyarország


     

  • 2025. május 10. 16:00

    Esemény: Házi csoport Nyírpilis

    Helyszín: Nyírpilis, Magyarország


     

  • 2025. május 10. 17:00

    Esemény: Házi csoport Debrecen

    Helyszín: Debrecen, Magyarország


     

  • 2025. május 10. 17:00

    Esemény: Házi csoport Hevesaranyos

    Helyszín: Hevesaranyos, 3322 Magyarország


     

  • 2025. május 10. 17:00

    Esemény: Házi csoport Kápolna

    Helyszín: Kápolna, 3355 Magyarország


     

  • 2025. május 10. 18:00

    Esemény: Házi csoport Demecser

    Helyszín: Demecser, 4516 Magyarország


     

  • 2025. május 10. 18:00

    Esemény: Házi csoport Horgoson (Szerbia)

    Helyszín: Horgos - Szerbia


     

  • 2025. május 10. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Kótaj

    Helyszín: Kótaj, Magyarország


     

  • 2025. május 10. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Szajlán

    Helyszín: Szajla, Fenyves u. 17.


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések