A Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymissziója is megemlékezett a holokauszt áldozatairól Békésen. A nemzetközi emléknap alkalmából megrendezett eseményen több zsidó származású roma ember is részt vett. Akadtak olyanok, akiknek személyes élményei is voltak az elhurcoltatás borzalmairól.

– A történelem háborúi között talán a II. világháború volt a legborzasztóbb, az eseményről rengeteg hang- és képanyag is fennmaradt. A zsidóság tragédiája mellett a roma holokauszt volt a második legnagyobb, amit pusztán a bőrszínünk, hovatartozásunk miatt szenvedtek el a felmenőink. A nyilasokból álló suhancok sokszor önkényesen gyilkolták a zsidók mellett a cigányokat is. A megkínzott, meggyalázott emberek a mi vérünk voltak, többet ilyet nem engedhetünk – fogalmazott emlékbeszédében Szabó Gábor, a  Békés Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke.

A holokauszt történelmi hátterének összefüggéseire Mucsi András, a Békés Megyei Önkormányzat Társadalmi Kapcsolatok Bizottságának vezetője világított rá előadásában.

– A holokauszt egyrészt egy történelmi eseménysor, másrészt egy élő valóság, mert mind a mai napig élnek köztünk olyanok, akik érintettek családi okokból. A „végső megoldás” megfogalmazása után a zsidóságnak, mint fajnak a megsemmisítése következett, de folytatták a sort a romák és egyéb társadalmi csoportok kiirtásával. Később számtalan tábort és bizonyítékot megsemmisítettek, ami jó alapot adott a holokauszt tagadására. A cigányság ebben az időben egy sajátos szegény réteget képviselt a társadalmon belül, Békésben nagyon nyomorúságos körülmények között éltek, és ezért sokakat irritáltak. Mivel egy lenézett népcsoport volt, ezért is kezdték el őket pusztítani a zsidókkal együtt, annak ellenére, hogy a magyar lakosság legnagyobb része békességben élt velük. Ma sem szabad engednünk azt, hogy bármilyen politikai erő ellenségképet kreáljon bárkiről is a származása alapján – hangzott el a történelmi előadásban.

A megemlékezésen többen voltak, akiknek közvetlen hozzátartozóit hurcolták el, ők mind a mai napig nehezen tudnak beszélni a gyerekkori emlékek borzalmairól.

Kocsány Roland

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2024. december 22.
  • 2024. december 22. 09:00

    Esemény: Istentisztelet Elek

    Helyszín: Elek, 5742 Magyarország


     

  • 2024. december 22. 14:00

    Esemény: Istentisztelet Pettend

    Helyszín: Pettend, 7980 Magyarország


     

  • 2024. december 22. 14:00

    Esemény: Istentisztelet Tiszagyenda

    Helyszín: Tiszagyenda, 5233 Magyarország


     

  • 2024. december 22. 15:00

    Esemény: Istentisztelet Hajdúhadház

    Helyszín: Hajdúhadház, Magyarország


     

  • 2024. december 22. 15:00

    Esemény: Istentisztelet Mezőtárkányon

    Helyszín: Mezőtárkány, Művelődési Ház


     

  • 2024. december 22. 15:00

    Esemény: Istentisztelet Nyírvasvári

    Helyszín: Nyírvasvári, Magyarország


     

  • 2024. december 22. 15:00

    Esemény: Istentisztelet Rohod

    Helyszín: Rohod, 4563 Magyarország


     

  • 2024. december 22. 16:00

    Esemény: Istentisztelet Buj

    Helyszín: Buj, Magyarország


     

  • 2024. december 22. 16:00

    Esemény: Istentisztelet Kerecsend

    Helyszín: Kerecsend, 3396 Magyarország


     

  • 2024. december 22. 16:00

    Esemény: Istentisztelet Paszab

    Helyszín: Paszab, 4475 Magyarország


     

  • 2024. december 22. 16:00

    Esemény: Istentisztelet Verpeléten

    Helyszín: Verpelét, Bezerédi u. 1.


     

  • 2024. december 22. 17:00

    Esemény: Istentisztelet Tiszaburán

    Helyszín: Tiszabura


     

  • 2024. december 22. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Nyírmihálydi

    Helyszín:


     

  • 2024. december 22. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Zákányszéken

    Helyszín: Zákányszék, József Attila u. 36.


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések
Reményfilmek – Kótaji istentisztelet

A Reményfilmek hetente jelentkező adásában a Pünkösdi Cigánymisszióhoz tartozó gyülekezetek alkalmait mutatjuk be YouTube-csatornánkon. Szervezetünk alappillére kezdetektől fogva az a reménység, amit Istentől kaptunk,

Elolvasom »