gyermekvedelmiszeminarium

Finnországból érkezett előadók tartottak gyermekvédelmi szemináriumot, a Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymisszió munkatársai számára. A missziónak évek óta szoros kapcsolata van a Fida International nevű keresztény szervezettel, a mostani program ennek az együttműködésnek köszönhetően valósult meg.

A gyermekvédelem volt az elsődleges témája annak a kétnapos szemináriumnak, amelyet a Fida International előadói tartottak Békésen. A finn központú szervezet kiemelt partnere a Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymissziónak.

Surman László, missziós igazgatót egy évvel ezelőtt keresték fel a szervezet képviselői, hogy szeretnének egy globális diakóniai programot elindítani, ennek égisze alatt tartottuk meg a gyermekvédelmi szemináriumot. Az OCM-en belül több munkatárs is foglalkozik a gyermekekkel, a mostani program bemutatja, hogy miképpen zajlik szabályozott, precíz kereteken belül ez a munka” – tudtuk meg Filó Vivien, nemzetközi referenstől.

A gyermekjogoktól kezdve a gyakorlati ismeretek átadásáig széles skálán mozgott az előadások témája, amelyek közül többet csoportmunka keretein belül dolgoztak fel a jelenlévők. 

Az OCM-el való kapcsolat nagy fontossággal bír a szervezetünk számára, a Fida többféle módon tudja segíteni a szolgálatot. A gyermekbántalmazás megelőzését, kezelését kiemelt figyelemmel kezeljük és fontosnak tartjuk, hogy a gyülekezetek rendelkezzenek egy magatartási kódexszel, amihez a munkatársak tudnak igazodni, ehhez párosul egy eljárásrend is, amit szintén bemutattunk a jelenlévőknek” – emelte ki Sina Urmas, a finn szervezet diakóniai program koordinátora.

Mint az az előadásokon elhangzott a nemzetközi misszió kezdetektől fogva különös hangsúlyt fektet a gyermekvédelem kérdésére, a mostani alkalommal az elmúlt évek alatt összegyűlt legfontosabb tapasztalatokat osztották meg a magyar szolgálattevőkkel.

 „Célunk, hogy minden szolgáló megértse a gyermekvédelem fontosságát, véleményünk szerint ugyanis ez nem csupán a szakemberek számára bír jelentőséggel. Szeretnénk, ha az elhangzottak, és a biblia hit közös alkalmazásával mindenhol sikerülne minél biztonságosabb közeget teremteni a gyermekek számára” – tette hozzá Hanna Jarvinen, gyermekszolgálati munkatárs.

Kocsány Roland

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2024. december 22.
  • 2024. december 22. 09:00

    Esemény: Istentisztelet Elek

    Helyszín: Elek, 5742 Magyarország


     

  • 2024. december 22. 14:00

    Esemény: Istentisztelet Pettend

    Helyszín: Pettend, 7980 Magyarország


     

  • 2024. december 22. 14:00

    Esemény: Istentisztelet Tiszagyenda

    Helyszín: Tiszagyenda, 5233 Magyarország


     

  • 2024. december 22. 15:00

    Esemény: Istentisztelet Hajdúhadház

    Helyszín: Hajdúhadház, Magyarország


     

  • 2024. december 22. 15:00

    Esemény: Istentisztelet Mezőtárkányon

    Helyszín: Mezőtárkány, Művelődési Ház


     

  • 2024. december 22. 15:00

    Esemény: Istentisztelet Nyírvasvári

    Helyszín: Nyírvasvári, Magyarország


     

  • 2024. december 22. 15:00

    Esemény: Istentisztelet Rohod

    Helyszín: Rohod, 4563 Magyarország


     

  • 2024. december 22. 16:00

    Esemény: Istentisztelet Buj

    Helyszín: Buj, Magyarország


     

  • 2024. december 22. 16:00

    Esemény: Istentisztelet Kerecsend

    Helyszín: Kerecsend, 3396 Magyarország


     

  • 2024. december 22. 16:00

    Esemény: Istentisztelet Paszab

    Helyszín: Paszab, 4475 Magyarország


     

  • 2024. december 22. 16:00

    Esemény: Istentisztelet Verpeléten

    Helyszín: Verpelét, Bezerédi u. 1.


     

  • 2024. december 22. 17:00

    Esemény: Istentisztelet Tiszaburán

    Helyszín: Tiszabura


     

  • 2024. december 22. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Nyírmihálydi

    Helyszín:


     

  • 2024. december 22. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Zákányszéken

    Helyszín: Zákányszék, József Attila u. 36.


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések