A Pünkösdi Cigánymisszió békési központja volt a helyszíne annak a képzésnek, amely a Jézus élete című film missziós felhasználása köré épül. A misszió örömmel adott teret és vett részt a képzés szervezésében, az itt elsajátított tudás ugyanis hatékony módja lehet az evangélium terjesztésének.

A Jesus Film Project mottója: „Egy történetet meghallgatni hatásos, de látni azt, ahogy  megtörténik – és hallani, ahogy Jézus a te nyelveden beszél –, az megváltoztatja az életet.” A mostani képzésen nem csupán a misszió szolgálói vettek részt, hanem az ország több pontjáról és határon túlról is érkeztek érdeklődők, az előadók pedig az Egyesült Államokból utaztak Békésre, hogy továbbadják mindazt a tudást, amelyet több mint hetven országban alkalmaznak sikerrel.

A képzés Surman László és Bán Norbert ismeretségén keresztül került el hozzánk, aki hosszú évek óta kapcsolatban van a nemzetközi missziós csapattal. Ez a mostani lehetőség is hasznos eszköz lehet arra, hogy minél több helyre elvigyük az evangéliumot és hozzásegítsük őket ahhoz, hogy mélyen az emberek szívébe jusson” – fogalmazta meg Adamik László missziós munkatárs, akinek személyes életében is komoly szerepe van a Jézus élete című filmnek, hiszen annak megtekintése nagyban hozzájárult a megtéréséhez.

Az Egyesült Államokból érkezett előadók kiemelték, hogy mivel a filmet kétezernél is több nyelvre lefordították, ezért a segítségével hatékonyan tudják megszólítani a különféle nemzetiségű és vallású embereket szerte a világban.

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2025. július 31.
  • 2025. július 31. 17:00

    Esemény: Házi csoport Körösnagyharsány

    Helyszín: Körösnagyharsány, 5539 Magyarország


     

  • 2025. július 31. 17:00

    Esemény: Házi csoport Nyírpilis

    Helyszín: Nyírpilis, Magyarország


     

  • 2025. július 31. 17:00

    Esemény: Istentisztelet Hajdúhadház

    Helyszín: Hajdúhadház, Magyarország


     

  • 2025. július 31. 17:30

    Esemény: Házi csoport Mezőberény

    Helyszín: Mezőberény, 5650 Magyarország


     

  • 2025. július 31. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kiskunmajsa

    Helyszín: Kiskunmajsa, 6120 Magyarország


     

  • 2025. július 31. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kótaj

    Helyszín: Kótaj, Magyarország


     

  • 2025. július 31. 18:00

    Esemény: Házi csoport Mezőtárkány

    Helyszín: Mezőtárkány, 3375 Magyarország


     

  • 2025. július 31. 18:00

    Esemény: Házi csoport Rohod

    Helyszín: Rohod, 4563 Magyarország


     

  • 2025. július 31. 18:00

    Esemény: Ifjúsági alkalom Verpeléten

    Helyszín: Verpelét, Kossuth u. 24. Közösségi Ház


     

  • 2025. július 31. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Egerben

    Helyszín: Eger, Malomárok u. 1.


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések
Reményfilmek – Sátai istentisztelet

A Reményfilmek hetente jelentkező adásában a Pünkösdi Cigánymisszióhoz tartozó gyülekezetek alkalmait mutatjuk be YouTube csatornánkon. Szervezetünk alappillére kezdetektől fogva az a reménység, amit Istentől

Elolvasom »