Szanazugban került sor arra a munkacsoport találkozóra, amelyet elsősorban a misszióhoz tartozó női szolgálók számára rendeztek. Az eseményen Durkó Albert misszióvezető és Surman László hitéleti-missziós főigazgató is tartott előadást, kiemelve a nők gyülekezetben betöltött szerepének jelentőségét.

Az alkalom célja nem csupán a tapasztalatcsere volt, hanem egy olyan stratégia megalkotása is, amely segíti a gyülekezet női híveinek tanítvánnyá tételét és szolgálatba állítását.

Durkó Albert misszióvezető hangsúlyozta: „Általában elmondható, hogy a gyülekezeteknek több női, mint férfi tagja van, és nagyon fontosnak tartjuk, hogy ők is megtalálják a szolgálatukat. Szeretnénk, ha a női misszió kiemelt szerepet foglalna el a szervezetünk életében, erre egy stratégiát is ki fogunk dolgozni a jövőben. A női szolgálók gyakran háttérbe vannak szorítva, de úgy látjuk az Igében, hogy Isten a férfit és a nőt együtt teremtette emberré a saját képére és hasonlatosságára, ezért egyformán nélkülözhetetlenek a szolgálatban és a gyülekezetben.”

Az eseményen számos gyakorlati példát és jó gyakorlatot is megvitattak a résztvevők. Berkiné Erdélyi Júlia missziós szolgáló, a találkozó koordinátora, rámutatott: „Az Úr fel szeretné emelni a nőket, és szolgálatba is akarja állítani, tanítvánnyá tenni őket. Vannak olyan gyülekezetek, ahol jól működnek a női szolgálatok, és szeretnénk az ottani jó gyakorlatokról beszélgetni, és ezeket a tapasztalatokat az igei igazságokkal egyeztetni. A jövőben olyan képzési anyagokat is tervezünk előállítani, amelyek a női és a gyermekek felé való szolgálatokat is hatékonyabbá tudják tenni.”

A találkozó során megfogalmazódott stratégia alapja a nők aktív bevonása és támogatása a gyülekezeti szolgálatokban, melyek célja, hogy ők is megtalálják helyüket és szerepüket a közösség életében, valamint hogy hatékonyan tudjanak hozzájárulni a misszió sikeréhez. Az eseményen elhangzottak megerősítik azt a meggyőződést, hogy a nők nélkülözhetetlenek a gyülekezet életében, és szükség van arra, hogy megfelelő támogatást és képzést kapjanak a szolgálatukhoz.

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2024. december 22.
  • 2024. december 22. 09:00

    Esemény: Istentisztelet Elek

    Helyszín: Elek, 5742 Magyarország


     

  • 2024. december 22. 14:00

    Esemény: Istentisztelet Pettend

    Helyszín: Pettend, 7980 Magyarország


     

  • 2024. december 22. 14:00

    Esemény: Istentisztelet Tiszagyenda

    Helyszín: Tiszagyenda, 5233 Magyarország


     

  • 2024. december 22. 15:00

    Esemény: Istentisztelet Hajdúhadház

    Helyszín: Hajdúhadház, Magyarország


     

  • 2024. december 22. 15:00

    Esemény: Istentisztelet Mezőtárkányon

    Helyszín: Mezőtárkány, Művelődési Ház


     

  • 2024. december 22. 15:00

    Esemény: Istentisztelet Nyírvasvári

    Helyszín: Nyírvasvári, Magyarország


     

  • 2024. december 22. 15:00

    Esemény: Istentisztelet Rohod

    Helyszín: Rohod, 4563 Magyarország


     

  • 2024. december 22. 16:00

    Esemény: Istentisztelet Buj

    Helyszín: Buj, Magyarország


     

  • 2024. december 22. 16:00

    Esemény: Istentisztelet Kerecsend

    Helyszín: Kerecsend, 3396 Magyarország


     

  • 2024. december 22. 16:00

    Esemény: Istentisztelet Paszab

    Helyszín: Paszab, 4475 Magyarország


     

  • 2024. december 22. 16:00

    Esemény: Istentisztelet Verpeléten

    Helyszín: Verpelét, Bezerédi u. 1.


     

  • 2024. december 22. 17:00

    Esemény: Istentisztelet Tiszaburán

    Helyszín: Tiszabura


     

  • 2024. december 22. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Nyírmihálydi

    Helyszín:


     

  • 2024. december 22. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Zákányszéken

    Helyszín: Zákányszék, József Attila u. 36.


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések
Reményfilmek – Kótaji istentisztelet

A Reményfilmek hetente jelentkező adásában a Pünkösdi Cigánymisszióhoz tartozó gyülekezetek alkalmait mutatjuk be YouTube-csatornánkon. Szervezetünk alappillére kezdetektől fogva az a reménység, amit Istentől kaptunk,

Elolvasom »