A sikeres munka és a folyamatos fejlődés érdekében elengedhetetlen az ágazatban dolgozó kollégákkal és társszervekkel való szoros kapcsolat ápolása – vallják a Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymisszió Segítő Szolgálatának keretein belül működő Fejlesztő Foglalkoztató munkatársai. E szemlélet jegyében vettek részt azon a szakmai találkozón, amelyet a Kolping Oktatási és Szociális Intézményfenntartó Szervezet, valamint a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet közösen szervezett. A szegedi foglalkoztató jelenleg tizenhárom pszichiátriai beteg ellátását biztosítja.

Fontos számunkra, hogy rendszeresen részt vegyünk szakmai képzéseken, hiszen így új tapasztalatokkal és ismeretekkel gazdagodunk. A Fejlesztő Foglalkoztatók Találkozóját idén második alkalommal rendezték meg, ahonnan kollégáink ismét értékes tudással tértek haza” – hangsúlyozta Kakusziné Halász Aranka, a szegedi telephely vezetője. Hozzátette: „Szegeden egyedüliként nyújtunk közösségi pszichiátriai ellátást, de kiemelt figyelmet fordítunk arra, hogy hasonló szervezetekkel és az egészségügyi szolgáltatókkal is jó kapcsolatot ápoljunk. Célunk, hogy az általunk foglalkoztatott betegek a későbbiekben a nyílt munkaerőpiacon is megállják a helyüket.

A találkozónak idén a Fejér Vármegyei Gesztenyés Egyesített Szociális Intézmény adott otthont Tordason. A konferencia központi témája az volt, hogyan lehet értékteremtő munkát végezni a fogyatékossággal élő, pszichiátriai és szenvedélybetegséggel küzdő, valamint hajléktalan emberek számára a fejlesztő foglalkoztatás keretében. A szegedi foglalkoztatót két munkatárs, Bálint Zsófia és Móczár Zoltán képviselte.

Az eseményen beszédet mondott Dr. Veres András győri püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, valamint előadást tartott többek között a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet megbízott igazgatója, a Magyar Államkincstár Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Igazgatóságának osztályvezetője, és a Mozgáskorlátozottak Somogy Megyei Egyesületének koordinációs igazgatója.

A délután folyamán két kerekasztal-beszélgetésen is részt vettünk. Az első a nonprofit szervezetek és a forprofit szektor együttműködési lehetőségeiről szólt, míg a második a foglalkoztatás és a brandépítés fúziójával foglalkozott. Az eszmecserék során szó esett a közösségi média hatékony használatáról, figyelemfelkeltésről és az egyediség fontosságáról is” – mesélték a szegedi munkatársak. Hozzátették, hogy a találkozó emlékére egy portfólió is készült, amelyben több mint harminc nem állami fenntartású intézmény, köztük az ő foglalkoztatójuk is bemutatkozott.

Összességében egy inspiráló napot tölthettünk el, ahol hasonló érdeklődésű szakemberekkel oszthattuk meg tapasztalatainkat és ötleteinket. Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani a Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymisszió vezetőségének és a szervezőknek, hogy lehetőséget biztosítottak számunkra ezen a magas színvonalú rendezvényen való részvételre” – zárták gondolataikat a konferencia szegedi résztvevői.

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2024. december 21.
  • 2024. december 21. 14:00

    Esemény: Istentisztelet Nagydobsza

    Helyszín: Nagydobsza, 7985 Magyarország


     

  • 2024. december 21. 16:00

    Esemény: Házi csoport Nyírpilis

    Helyszín: Nyírpilis, Magyarország


     

  • 2024. december 21. 17:00

    Esemény: Házi csoport Debrecen

    Helyszín: Debrecen, Magyarország


     

  • 2024. december 21. 17:00

    Esemény: Házi csoport Hevesaranyos

    Helyszín: Hevesaranyos, 3322 Magyarország


     

  • 2024. december 21. 17:00

    Esemény: Házi csoport Kápolna

    Helyszín: Kápolna, 3355 Magyarország


     

  • 2024. december 21. 18:00

    Esemény: Házi csoport Demecser

    Helyszín: Demecser, 4516 Magyarország


     

  • 2024. december 21. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Kótaj

    Helyszín: Kótaj, Magyarország


     

  • 2024. december 21. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Szajlán

    Helyszín: Szajla, Fenyves u. 17.


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések
Reményfilmek – Kótaji istentisztelet

A Reményfilmek hetente jelentkező adásában a Pünkösdi Cigánymisszióhoz tartozó gyülekezetek alkalmait mutatjuk be YouTube-csatornánkon. Szervezetünk alappillére kezdetektől fogva az a reménység, amit Istentől kaptunk,

Elolvasom »