2024.01.01. és 2024.12.15. között valósult meg a Reményhír Intézményfenntartó központ ROMA-NEMZ-KUL-24-0247azonosítószámú pályázata, melynek keretében gyermekeknek szóló rendezvények kerültek megrendezésre Békés városában

A Paramisi társulat interaktív fellépésével, a gyerekek roma nemzetiségi dalokat, meséket ismerhettek meg, autentikus hangszerek kíséretével. Ezzel alkalmat teremtettünk a szereplés örömének megélésére, ahol a gyermekek talentumaik voltak kiemelve, ezzel is csökkentve a kirekesztettség érzetüket. A „Napraforgók Játszóház” sokoldalú hitéleti programjai egyszerre erősítik a gyermekek személyiségét, lelki életét és adnak önfeledt örömöt a különböző játékaik, foglalkozásaik által. Hitéleti programjaik erősítik a gyermekek roma identitástudatát, a hátrányos helyzetből fakadó, perifériára sodródást pedig csökkenti. A hitbéli megtapasztalások bátorítást adnak minden gyermek számára. A „Szorgos kezek” programunkkal célunk volt az alkotó kezdeményezéseiket segíteni. Pedagógiai tapasztalataink alátámasztják, hogy a roma gyermekek körében nagy létszámú a tehetséges gyermek, akiknek lehetőséget kell biztosítanunk tehetségük kibontakoztatására.

Mindkét esemény hozzájárult a roma nyelv és hagyományok életben tartásához, biztosítva azok továbbadását a fiatalabb generációk számára, és elősegítve a nemzetiségi kultúra megőrzését a szélesebb társadalomban.

A vissza nem térítendő támogatás összege 900 000 Ft.

KÖSZÖNJÜK A TÁRSADALMI ESÉLYTEREMTÉSI FŐIGAZGATÓSÁG TÁMOGATÁSÁT

„Cigánykerék” 2024 ROMA-NEMZ-KUL-24-0247 1

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2025. május 11.
  • 2025. május 11. 09:00

    Esemény: Igehirdetés Gyulán a börtönben

    Helyszín: Gyula


     

  • 2025. május 11. 09:00

    Esemény: Istentisztelet Elek

    Helyszín: Elek, 5742 Magyarország


     

  • 2025. május 11. 14:00

    Esemény: Istentisztelet Pettend

    Helyszín: Pettend, 7980 Magyarország


     

  • 2025. május 11. 14:00

    Esemény: Istentisztelet Tiszagyenda

    Helyszín: Tiszagyenda, 5233 Magyarország


     

  • 2025. május 11. 15:00

    Esemény: Istentisztelet Hajdúhadház

    Helyszín: Hajdúhadház, Magyarország


     

  • 2025. május 11. 15:00

    Esemény: Istentisztelet Mezőtárkányon

    Helyszín: Mezőtárkány, Művelődési Ház


     

  • 2025. május 11. 15:00

    Esemény: Istentisztelet Nyírvasvári

    Helyszín: Nyírvasvári, Magyarország


     

  • 2025. május 11. 15:00

    Esemény: Istentisztelet Rohod

    Helyszín: Rohod, 4563 Magyarország


     

  • 2025. május 11. 16:00

    Esemény: Istentisztelet Buj

    Helyszín: Buj, Magyarország


     

  • 2025. május 11. 16:00

    Esemény: Istentisztelet Kerecsend

    Helyszín: Kerecsend, 3396 Magyarország


     

  • 2025. május 11. 16:00

    Esemény: Istentisztelet Paszab

    Helyszín: Paszab, 4475 Magyarország


     

  • 2025. május 11. 16:00

    Esemény: Istentisztelet Verpeléten

    Helyszín: Verpelét, Bezerédi u. 1.


     

  • 2025. május 11. 17:00

    Esemény: Istentisztelet Tiszaburán

    Helyszín: Tiszabura


     

  • 2025. május 11. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Nyírmihálydi

    Helyszín:


     

  • 2025. május 11. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Zákányszéken

    Helyszín: Zákányszék, József Attila u. 36.


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések