A szellemi hadviselés volt a központi témája annak a szemináriumnak, amelyet a Prepare International és a Pünkösdi Cigánymisszió közösen szervezett Békésen. A képzéssorozat legutóbbi állomásán két, az Egyesült Államokból érkezett előadó osztotta meg tapasztalatait és bibliai alapú tanításait a résztvevőkkel.

A képzés célja volt, hogy a résztvevők mélyebb megértést nyerjenek a szellemi törvényszerűségekről, és felkészüljenek a mindennapi hitélet kihívásaira. Callie Boyd, a PI trénere kiemelte:

„Katalizátorként szeretnénk működni a hívő emberek életében, elindítani azt a folyamatot, amely során az emberek tanítványokká teszik egymást. A cigányság különösen nyitott a természetfeletti világra, és fontos, hogy tisztában legyenek azokkal a szellemi törvényszerűségekkel, amelyek elengedhetetlenek az eredményes hívő élethez.”

A nemzetközi szervezet munkatársai már több alkalommal végeztek szolgálatot a cigányság körében, például Makedóniában és Albániában. Az előadók szerint a cigány közösségek történelmük során számos nehézséggel szembesültek, ezért is fontos, hogy stabil, bibliai alapokon nyugvó ismeretekkel gazdagodjanak.

A képzés másik előadója, Tori Mitchell, hangsúlyozta:

„Szeretnénk, ha a mostani képzés után olyan ismeretekkel térnének haza a jelenlévők, amelyek előreviszik őket a szolgálat sikerében.”

A misszió által indított képzések célja, hogy a résztvevők megalapozott keresztény tanításokkal és gyakorlati útmutatásokkal gazdagodjanak. Az ilyen jellegű programok nemcsak a hitélet megerősítésében segítenek, hanem hozzájárulnak a közösségek lelki és szellemi fejlődéséhez is.

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2025. március 4.
  • 2025. március 4. 14:00

    Esemény: Házi csoport Nagydobsza

    Helyszín: Nagydobsza, 7985 Magyarország


     

  • 2025. március 4. 17:00

    Esemény: Házi csoport Kétegyházán

    Helyszín: Kétegyháza, Nagy S.u.12


     

  • 2025. március 4. 18:00

    Esemény: Egri házi csoport

    Helyszín: Eger, Verőszala u.


     

  • 2025. március 4. 18:00

    Esemény: Házi csoport Egerszóláton

    Helyszín: Egerszólát, Fő út 46.


     

  • 2025. március 4. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kiskundorozsma

    Helyszín: Kiskundorozsma, Szeged, 6791 Magyarország


     

  • 2025. március 4. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kótaj

    Helyszín: Kótaj, Magyarország


     

  • 2025. március 4. 18:00

    Esemény: Házi csoport Verpeléten

    Helyszín: Verpelét, Templom u. 3.


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések