Áldott alkalomnak lehettek részesei Verpeléten, ahol a Házasság hete programjaként Oláh Gergő és felesége, Niki voltak a vendégek a „Boldog Házasság Nyomában” című rendezvényen. A Tábita Egyesület, a Keresztény Központ Egyesület és a Keresztények Egerért összefogásában – pályázati támogatással – megvalósult eseményre Heves megye 10 településéről érkeztek házaspárok és házasság előtt álló érdeklődők.

Az előadáson közel 200 résztvevő hallgatta figyelmesen Gergő és Niki őszinte, kendőzetlen bizonyságtételét. Beszéltek gyermekkorról, családi háttérről, megismerkedésükről, küzdelmeikről. Nem hallgatták el a nehézségeket sem: anyagi próbatételek, albérlet, közmunka, bizonytalanság. Mégis, 18 év házasság és 5 gyermek után ma hálával mondhatják: megérte kitartani.

Házasságukat Isten Igéjére építették. Hiszik és vallják, hogy a kapcsolat nem magától marad erős – időt kell szánni egymásra, és tudatosan kell kialakítani a helyes fontossági sorrendet. A nehézségek nem eltávolították, hanem egymáshoz csiszolták őket.

Az este végén Gergő dalai méltó módon koronázták meg az elhangzottakat.

Az alkalmat követő napon alázatos, mégis sokatmondó visszajelzést érkezett: egy az eseményen jelenlévő házaspárnál a férj életében először mondta ki a feleségének: „Imádkozzunk együtt.” Ez a mondat bizonyítja, hogy Isten munkálkodik, és az elvetett mag gyümölcsöt terem.

A Pünkösdi Cigánymisszió küldetése, hogy Krisztus örömhírét vigye el családokhoz, közösségekhez, és megerősítse a házasságokat hitben, szeretetben és felelősségben. Hisszük, hogy az erős család erős közösséget épít – és minden megújult házasság egy lépés ebbe az irányba.

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2026. június 13.
  • 2026. június 13. 14:00

    Esemény: Istentisztelet Nagydobsza

    Helyszín: Nagydobsza, 7985 Magyarország


     

  • 2026. június 13. 16:00

    Esemény: Házi csoport Nyírpilis

    Helyszín: Nyírpilis, Magyarország


     

  • 2026. június 13. 17:00

    Esemény: Házi csoport Debrecen

    Helyszín: Debrecen, Magyarország


     

  • 2026. június 13. 17:00

    Esemény: Házi csoport Hevesaranyos

    Helyszín: Hevesaranyos, 3322 Magyarország


     

  • 2026. június 13. 17:00

    Esemény: Házi csoport Kápolna

    Helyszín: Kápolna, 3355 Magyarország


     

  • 2026. június 13. 18:00

    Esemény: Házi csoport Demecser

    Helyszín: Demecser, 4516 Magyarország


     

  • 2026. június 13. 18:00

    Esemény: Házi csoport Horgoson (Szerbia)

    Helyszín: Horgos - Szerbia


     

  • 2026. június 13. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Kótaj

    Helyszín: Kótaj, Magyarország


     

  • 2026. június 13. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Szajlán

    Helyszín: Szajla, Fenyves u. 17.


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések
Emlékezetes pillanatok a Reményhír gálaműsorán

Megtelt a nézőtér, elhalkult a beszélgetés, és kezdetét vette a Reményhír Intézmény idei gálaműsora. Az est során a közönség nemcsak tehetséges előadásokat láthatott, hanem bepillantást nyerhetett abba a sok munkába, fejlődésbe és örömbe is, amely diákjaink mindennapjait jellemzi.

Elolvasom »