alsozsolca20190209_01

Február 9-én immár negyedik alkalommal került sor a Protestáns Cigánymissziók Fórumának (PCF) közös szervezésében megvalósuló Protestáns Cigánymissziós Konferenciára Alsózsolcán, a helyi metodista templomban.

Újonnan épített komplexum nyújtott méltó otthont, a nem oly régen indult kezdeményezésnek, hogy a protestáns felekezetek cigánymissziós tevékenysége során Krisztusra talált roma testvéreink közösen adhassanak hálát Isten megmentő kegyelméért. Ezzel mintegy ők is részt vesznek, szellemi értelemben, Isten egyházának építésében, rombolva az elválasztó falakat egymás között és a többségi társadalom és a cigányság között.

Az eseményen felszólalt Langerné Victor Katalin, társadalmi felzárkóztatásért felelős helyettes államtitkár asszony, többek között. „Máshol nem lehet érezni ezt az összetartozást!”- mondta.

Az igehirdetés szolgálatát Balogh Róbert jánoshalmi református lelkipásztor végezte, a 100. zsoltár negyedik versének alapján. „Menjetek be kapuin hálaadással…” amit kis csoportokban imádkozva gyakoroltak is testvéreink. Ezúton is köszönjük az alsózsolcai metodista gyülekezet zenekarának a szolgálatot, hogy énekelésükkel és hangszeres játékokkal megfelelő aláfestés adtak a jelenlévők hálaadásának!

Helyt kapott még a görögszállási és nyírtelki evangélikus, a tatárszentgyörgyi baptista, a nyírvasvári pünkösdi, a konyári református, és ha már helyben voltunk, az alsózsolcai metodista cigány gyülekezetek bemutatkozása. Délután a jó szokássá vált bizonyságtételek hangzottak el felekezetenként, hírt adva Isten életeket átformáló hatalmáról.

Kurdi Zoltán záró imádságában hálát adott, hogy mi így együtt Krisztus teste vagyunk, és valóban, kicsi és nagy, cigány és magyar, férfi és nő, nemes és nemtelen, mindannyian hit által ebbe a szellemi közösségbe tartozhatunk. Hála érte Istennek!

Fotók: Vargosz

Az eseményt támogatta: Emberi Erőforrás Támogatáskezelő

emet_logo

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2025. december 7.
  • 2025. december 7. 09:00

    Esemény: Istentisztelet Elek

    Helyszín: Elek, 5742 Magyarország


     

  • 2025. december 7. 14:00

    Esemény: Istentisztelet Pettend

    Helyszín: Pettend, 7980 Magyarország


     

  • 2025. december 7. 14:00

    Esemény: Istentisztelet Tiszagyenda

    Helyszín: Tiszagyenda, 5233 Magyarország


     

  • 2025. december 7. 15:00

    Esemény: Istentisztelet Hajdúhadház

    Helyszín: Hajdúhadház, Magyarország


     

  • 2025. december 7. 15:00

    Esemény: Istentisztelet Mezőtárkányon

    Helyszín: Mezőtárkány, Művelődési Ház


     

  • 2025. december 7. 15:00

    Esemény: Istentisztelet Nyírvasvári

    Helyszín: Nyírvasvári, Magyarország


     

  • 2025. december 7. 15:00

    Esemény: Istentisztelet Rohod

    Helyszín: Rohod, 4563 Magyarország


     

  • 2025. december 7. 16:00

    Esemény: Istentisztelet Buj

    Helyszín: Buj, Magyarország


     

  • 2025. december 7. 16:00

    Esemény: Istentisztelet Kerecsend

    Helyszín: Kerecsend, 3396 Magyarország


     

  • 2025. december 7. 16:00

    Esemény: Istentisztelet Paszab

    Helyszín: Paszab, 4475 Magyarország


     

  • 2025. december 7. 16:00

    Esemény: Istentisztelet Verpeléten

    Helyszín: Verpelét, Bezerédi u. 1.


     

  • 2025. december 7. 17:00

    Esemény: Istentisztelet Tiszaburán

    Helyszín: Tiszabura


     

  • 2025. december 7. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Nyírmihálydi

    Helyszín:


     

  • 2025. december 7. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Zákányszéken

    Helyszín: Zákányszék, József Attila u. 36.


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések