Május 9-én az MPE Országos Cigánymisszió pettendi gyülekezete szabadtéri evangelizációs alkalmat tartott, amelyre az OCM három munkatársa is meghívást kapott. Több dicsőítő csoport is szolgált. A jelenlévők nagy örömmel hallgatták ezeket a szép énekeket, sőt ők is dicsőítették Istent énekhangjukkal. Munkatársaink közül elsőként Horváth Béla tett bizonyságot megtéréséről, valamint arról, hogy azóta milyen nagy és látható változások mentek végbe az életén.

Sötét László Márk evangéliumának 16. fejezetéből olvasta fel a 15. verstől a 18. versig terjedő szakaszt. Itt olvashatjuk többek között, hogy aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül, és azokat pedig, akik hisznek, csodás jelek követik. László arról tett bizonyságot, hogy ez az ige hozott alapvető változást az ő életében. Arra buzdította a résztvevőket, hogy akarják ők is, hogy megváltozzon az életük.

Ezt követően Varga Mihály igehirdetése következett, Zákeusról, a gazdag vámszedőről beszélt, akinek azt mondta Jézus, hogy „ma lett üdvössége ennek a háznak.” Bárcsak ránk is igaz lenne ez a megállapítás!

Végül a három missziós munkatárs dicsőítő énekekkel, és imával zárta ezt a csodálatos alkalmat!

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2026. június 14.
  • 2026. június 14. 09:00

    Esemény: Igehirdetés Gyulán a börtönben

    Helyszín: Gyula


     

  • 2026. június 14. 09:00

    Esemény: Istentisztelet Elek

    Helyszín: Elek, 5742 Magyarország


     

  • 2026. június 14. 14:00

    Esemény: Istentisztelet Pettend

    Helyszín: Pettend, 7980 Magyarország


     

  • 2026. június 14. 14:00

    Esemény: Istentisztelet Tiszagyenda

    Helyszín: Tiszagyenda, 5233 Magyarország


     

  • 2026. június 14. 15:00

    Esemény: Istentisztelet Hajdúhadház

    Helyszín: Hajdúhadház, Magyarország


     

  • 2026. június 14. 15:00

    Esemény: Istentisztelet Mezőtárkányon

    Helyszín: Mezőtárkány, Művelődési Ház


     

  • 2026. június 14. 15:00

    Esemény: Istentisztelet Nyírvasvári

    Helyszín: Nyírvasvári, Magyarország


     

  • 2026. június 14. 15:00

    Esemény: Istentisztelet Rohod

    Helyszín: Rohod, 4563 Magyarország


     

  • 2026. június 14. 16:00

    Esemény: Istentisztelet Buj

    Helyszín: Buj, Magyarország


     

  • 2026. június 14. 16:00

    Esemény: Istentisztelet Kerecsend

    Helyszín: Kerecsend, 3396 Magyarország


     

  • 2026. június 14. 16:00

    Esemény: Istentisztelet Paszab

    Helyszín: Paszab, 4475 Magyarország


     

  • 2026. június 14. 16:00

    Esemény: Istentisztelet Verpeléten

    Helyszín: Verpelét, Bezerédi u. 1.


     

  • 2026. június 14. 17:00

    Esemény: Istentisztelet Tiszaburán

    Helyszín: Tiszabura


     

  • 2026. június 14. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Nyírmihálydi

    Helyszín:


     

  • 2026. június 14. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Zákányszéken

    Helyszín: Zákányszék, József Attila u. 36.


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések
Emlékezetes pillanatok a Reményhír gálaműsorán

Megtelt a nézőtér, elhalkult a beszélgetés, és kezdetét vette a Reményhír Intézmény idei gálaműsora. Az est során a közönség nemcsak tehetséges előadásokat láthatott, hanem bepillantást nyerhetett abba a sok munkába, fejlődésbe és örömbe is, amely diákjaink mindennapjait jellemzi.

Elolvasom »