Meg kell látnunk a jövőt

Interjúsorozat a Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymisszió vezetőivel – 1. rész.

Most induló interjúsorozatunkban szervezetünk intézményvezetőit, igazgatóit kívánjuk bemutatni, melynek fő célja, hogy a szervezeten túl az MPE OCM mögött álló embereket is megismerhessék az olvasók.

Első beszélgetőpartnerem Lipcsei János, az MPE OCM főigazgatója. Családi kapcsolódásunk miatt tegeződve beszélgetünk.

Mesélj egy kicsit magadról! Hol nőttél fel, milyen gyermekkorod volt?

Itt nőttem fel Békésen. 18 éves koromig itt éltem, ide jártam iskolába. Miután a gimnáziumot elvégeztem – viszonylag jó eredménnyel –, felvételt nyertem egy külföldi egyetemre, egészen pontosan a Szovjetunióba, mérnök-közgazdász szakra, ahová alapvetően kalandvágyból jelentkeztem. Igaz, hogy mérnöknek készültem, de végül közgazdász lett belőlem. Az egyetem előtt még egy évig – abban az időben szokásos módon – el kellett mennem katonának. Ezt követően mentem ki a Szovjetunióba, Leningrádba (ma Szentpétervár) tanulni egy hathetes nyelvtanfolyam után. Gyakorlatilag egyedül kellett megállnom a lábamon, szülői segítség nélkül, hónapokon keresztül nem voltam otthon. Aztán két-három havonta sikerült hazajönnöm öt éven keresztül. Az ottani nehézségek és viszonylag nehéz körülmények ellenére szép diákévek voltak ezek.

A diploma megszerzése után Gyulán helyezkedtem el a városgazdálkodási vállalatnál, ahol durván féléves ottlétem után átszervezték a vállalatot, így el kellett, hogy jöjjek. Ezt követően ’90-től egészen 2006-ig az OTP bankban dolgoztam különböző pozíciókban, 2006-tól 2009-ig pedig az OTP moszkvai bankjában dolgoztam.

A családodról ejtenél pár szót?

Egyetem elvégzése után, ahogy elkezdtem dolgozni, akkor találkoztam újra egykori osztálytársammal, Julival, aki aztán a feleségem is lett. Jártam sokat Gyulára, ő meg Békéscsabára, amikor találkoztunk, elég sokat beszélgettünk, közben én kerestem az Urat. Egyébként ez már megvolt Leningrádban is az egyetemi éveim alatt. Kerestem a kapcsolatot, próbáltam megérteni, hogy miért járnak az emberek templomba, ott ugye pravoszláv (ortodox) templomba elsősorban, de végül itthon, Magyarországon tértem meg 1991 elején. Közben a kapcsolatunk is úgy alakult Julival, hogy ’91 őszén összeházasodtunk, és azóta boldog családban élünk három fiúgyermekünkkel. A nagyobbik fiam idén szeptemberben fog nősülni.

Mikor és hogyan kerültél az OCM-hez?

2018. szeptemberében kerültem Albert megkeresésére. Előtte nem nagyon kívántam olyan helyen dolgozni, ami keresztény szervezetekkel van összefonódva, de ekkorra már megérett bennem a dolog, hogy szívesen vállalnék ilyen munkát is, amelyik gazdasági munka, de keresztény háttérrel bír. Itt azóta is jól érzem magam, nem bántam meg, hogy idejöttem.

És mennyivel másabb az előző munkahelyekhez képest egy ilyen keresztény szellemiségű szervezetnél dolgozni?

Más kellene, hogy legyen. Azért csak ebben a világban élünk mi is, így ugyanazok a törvényszerűségek működnek itt is, mint amik működnek más gazdálkodó szervezeteknél is. Ami nagy különbség, az a dolgozókkal való bánásmód. Nem humán erőforrásként, hanem emberekként kezeljük a dolgozókat, és megpróbáljuk közvetíteni a Jóisten szeretetét, ami felülír minden világi motivációs dolgot, pénzt és hatalmat például.

Eddigi itt eltöltött bő másfél éved alatt mi a legkedvesebb emléked?

Hirtelen erre most nem tudok mit mondani. Ami miatt jól érzem itt magam, hogy nagyon jó emberekkel és jó szakemberekkel dolgozhatok együtt. Én mindig csapatban szerettem dolgozni, és most is ezt élvezem a legjobban, ha jó csapatban dolgozhatom.

Az MPE OCM tevékenységi területe rendkívül szerteágazó. (Segítőszolgálat, gyülekezetek, Reményhír Intézményfenntartó Központ, CIMOK, Szeretetszolgálat stb.) Mennyire nehéz ezt összefognod, vagy úgy egyáltalán átlátnod?

Hál’istennek eddigi életem során elég nagy rendszerekben dolgoztam, nagy rendszereket irányítottam, tehát ez nem idegen számomra, hogy több szervezeti egység, több jogi személy van. Viszonylag szerteágazó a hálózatunk. Ezt a rendszert átlátnom nem okozott nagy problémát, viszont tovább kell fejleszteni, mert nem szabad ráülni arra a tálentumra, amit adott az Úr, hanem azt tovább kell fejleszteni.

Ha már itt tartunk fel is teszem az utolsó kérdésem, milyennek látod az OCM jövőképét?

Meg kell látnunk a jövőt. Legalábbis meg kell próbálni kitalálni a jövőt, hogy milyen irányba fejlődik a társadalom, milyen irányba fejlődnek az igények, és ennek megfelelően fejleszteni a mi tevékenységünket, ami a szociális, oktatási és gazdasági tevékenységünkre vonatkozik. Meg kell látnunk azt is, hogy a jövőben milyen irányban kell és várja az Úr, hogy a missziós területen végezzük a dolgunkat. Ilyen szempontból kettős a feladatunk a jövőre vonatkozóan is, és ezt mindig keresnünk kell. Azt, hogy meglássuk, hogy milyen gazdasági folyamatok lesznek, és az Úr mit vár el tőlünk a gazdasági területen túl, a missziós területen. Véleményem szerint mind a szociális, mind az oktatási területen van fejlődési lehetőség. Tervünk az, hogy a szociális szolgáltatásainkat kiegészítjük egészségügyi és egyéb gazdasági szolgáltatásokkal, az oktatási területen pedig a területi terjeszkedés mellett a felnőttoktatásban is szeretnénk fejlődni.

Nagyon fontos számomra, hogy a missziós terület integráltan részt vegyen az intézményeink életében, és az intézményekben lévő gazdasági és a missziós tevékenység erősítse egymást.

Durkó Szabolcs