zakanyszekbemerites_10

2020. július 19-én az üllési halastónál tartottunk bemerítést. Ez része egy látás beteljesülésének, amit a Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigány Misszió vezetőjének, Durkó Albertnek adott az Úr, 325 000 roma ember megtéréséről, és a gyülekezetekbe történő beépüléséről. Ennek a nagy egésznek egy apró mozaikja valósult meg kint a természetben, gyönyörű környezetben egy fás-ligetes tónál.
Közel 150-en vettünk részt az istentiszteleten. Összesen 17-en merítkeztek be több településről is, többek között Szegedről, Kiskunhalasról, Kiskunmajsáról, Kiskőrösről és Zákányszékről.


Nagyon jó hangulatú, egész napos programunk volt ez. Lehetőség volt hosszabb beszélgetésekre, ismerkedésekre is.
Ilyen helyen, ilyen körülmények között tényleg szívből jött a dicsőítés, megköszönve mindent Szerető Istenünknek.
A dicsőítés után bizonyságokat hallgattunk meg a bemerítkezőktől és a többi testvérünktől is.
Ezután az MPE OCM négy konzultációs tagja (Rézműves Miklós – Nyírvasvári Gyülekezet lelkipásztora, Balogh Miklós – Kótaji Gyülekezet lelkipásztora, Lakatos Jenő – Hajdúhadházi Gyülekezet lelkipásztora, Péter Pál – Zákányszéki Gyülekezet lelkipásztora) merítette be az embereket közösen. Számomra nagy öröm volt látni a bemerítkezők megszelídült arcát és hallani a feltett kérdésekre adott hol komoly, hol a szív derűjével kísért válaszokat. Ilyenkor a mennyben is ünnep van, örülve a megváltozott életeken.
Átöltözés és némi szárítkozás után következett a közös ebéd, ami sok szorgos kezet dicsért.

Hálásak vagyunk Istennek, hogy részese lehettünk ennek a csodálatos alkalomnak!

Péter Pál Nataniel

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2025. május 10.
  • 2025. május 10. 14:00

    Esemény: Istentisztelet Nagydobsza

    Helyszín: Nagydobsza, 7985 Magyarország


     

  • 2025. május 10. 16:00

    Esemény: Házi csoport Nyírpilis

    Helyszín: Nyírpilis, Magyarország


     

  • 2025. május 10. 17:00

    Esemény: Házi csoport Debrecen

    Helyszín: Debrecen, Magyarország


     

  • 2025. május 10. 17:00

    Esemény: Házi csoport Hevesaranyos

    Helyszín: Hevesaranyos, 3322 Magyarország


     

  • 2025. május 10. 17:00

    Esemény: Házi csoport Kápolna

    Helyszín: Kápolna, 3355 Magyarország


     

  • 2025. május 10. 18:00

    Esemény: Házi csoport Demecser

    Helyszín: Demecser, 4516 Magyarország


     

  • 2025. május 10. 18:00

    Esemény: Házi csoport Horgoson (Szerbia)

    Helyszín: Horgos - Szerbia


     

  • 2025. május 10. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Kótaj

    Helyszín: Kótaj, Magyarország


     

  • 2025. május 10. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Szajlán

    Helyszín: Szajla, Fenyves u. 17.


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések