bortonfolyoso

Mióta rendszeresen járok a Békés Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetbe, Gyulára, hogy ott kis csoportoknak tartsak istentiszteleteket, azóta tapasztalatból tudom, hogy a börtönökben is vannak olyan személyek, akik olvassák Isten beszédét, a Bibliát.

Legutóbb egy előzetes letartóztatásban lévő fiatallal beszéltem Isten Igéjéből arról a próféciáról, ami Krisztus születéséről szól Ézsaiás próféta könyvének 9,5-6 szakaszában: „Mert egy gyermek születik nekünk, fiú adatik nekünk. Az uralom az ő vállán lesz, és így fogják nevezni: Csodálatos Tanácsos, Erős Isten, Örökkévaló Atya, Békesség Fejedelme! Uralma növekedésének és a békének nem lesz vége Dávid trónján és országában, mert megerősíti és megszilárdítja törvénnyel és igazsággal mostantól fogva mindörökké. A Seregek Urának féltő szeretete viszi véghez ezt!” A fiatalember őszintén és érdeklődően beszélgetett a témáról.

Egy női csoport is bejött, akik szintén figyelmesek voltak, amikor velük is Ézsaiás üzenetéről beszélgettem. Egyikükről kiderült, hogy Biblia ismereti vetélkedőn 3. lett. Adtam neki ajándékba egy Bibliát, amit a Magyar Bibliatársulat adományozott Missziónknak börtönmissziós célokra.

Összességében elmondható, hogy vannak olyan emberek, akik bár olvassák a Bibliát és talán még imádkoznak is, mégis rossz útra térnek, így kerülnek börtönbe. Miért van ez? Jézus megmondta, ahogy olvashatjuk a Máté 7,26-27-ben: „Aki pedig hallja tőlem ezeket a beszédeket, de nem cselekszi, hasonló a bolond emberhez, aki homokra építette a házát. És ömlött a zápor, és jöttek az árvizek, tomboltak a szelek, és beleütköztek abba a házba; és az összedőlt, és teljesen elpusztult.”​

Nem elég tehát hallgani Jézus szavait, meg is kell tenni, amit mond ahhoz, hogy megállhassunk a gonosszal szemben.

(A kép csak illusztráció, nem az adott eseményen készült.)

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2024. december 22.
  • 2024. december 22. 09:00

    Esemény: Istentisztelet Elek

    Helyszín: Elek, 5742 Magyarország


     

  • 2024. december 22. 14:00

    Esemény: Istentisztelet Pettend

    Helyszín: Pettend, 7980 Magyarország


     

  • 2024. december 22. 14:00

    Esemény: Istentisztelet Tiszagyenda

    Helyszín: Tiszagyenda, 5233 Magyarország


     

  • 2024. december 22. 15:00

    Esemény: Istentisztelet Hajdúhadház

    Helyszín: Hajdúhadház, Magyarország


     

  • 2024. december 22. 15:00

    Esemény: Istentisztelet Mezőtárkányon

    Helyszín: Mezőtárkány, Művelődési Ház


     

  • 2024. december 22. 15:00

    Esemény: Istentisztelet Nyírvasvári

    Helyszín: Nyírvasvári, Magyarország


     

  • 2024. december 22. 15:00

    Esemény: Istentisztelet Rohod

    Helyszín: Rohod, 4563 Magyarország


     

  • 2024. december 22. 16:00

    Esemény: Istentisztelet Buj

    Helyszín: Buj, Magyarország


     

  • 2024. december 22. 16:00

    Esemény: Istentisztelet Kerecsend

    Helyszín: Kerecsend, 3396 Magyarország


     

  • 2024. december 22. 16:00

    Esemény: Istentisztelet Paszab

    Helyszín: Paszab, 4475 Magyarország


     

  • 2024. december 22. 16:00

    Esemény: Istentisztelet Verpeléten

    Helyszín: Verpelét, Bezerédi u. 1.


     

  • 2024. december 22. 17:00

    Esemény: Istentisztelet Tiszaburán

    Helyszín: Tiszabura


     

  • 2024. december 22. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Nyírmihálydi

    Helyszín:


     

  • 2024. december 22. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Zákányszéken

    Helyszín: Zákányszék, József Attila u. 36.


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések
Reményfilmek – Kótaji istentisztelet

A Reményfilmek hetente jelentkező adásában a Pünkösdi Cigánymisszióhoz tartozó gyülekezetek alkalmait mutatjuk be YouTube-csatornánkon. Szervezetünk alappillére kezdetektől fogva az a reménység, amit Istentől kaptunk,

Elolvasom »