fete-komlo-20210712_01

A jó szó igazi kincs

Az ország 300 hátrányos helyzetű településének felzárkózását a Kormány egy a helyi igényekre szabható, egyházi szervezetek által megvalósított programmal igyekszik segíteni, melynek neve Felzárkózó Települések Program. A Program megvalósításának koordináló szervezete a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a megvalósító partnerek egyike pedig a Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymisszió.

Néhány rövid írás keretében szeretnénk beszámolni az eddig eltelt idő során szerzett tapasztalatainkról.

A Felzárkózó Települések Program megvalósítójaként majd egy éve dolgozunk Kömlőn. Amikor odamentünk, nem tudtuk, hogyan fogadnak majd bennünket. Nekünk kellett bemutatni, bizonyítani, hogy amit csinálunk, jó, és érdemes együttműködni velünk.

Nem volt mit tenni, megszólítottuk az embereket, és elkezdtünk velük beszélgetni arról, hogy miről is szól a programunk, éppen milyen az időjárás, és bármiről, ami éppen felmerült. Nincs közös téma, gondoltuk először, pedig nem így volt.

Az emberek szomjazzák a jó szót. A mindennapok kihívásai közepette legtöbbször elfelejtjük értékelni egymást, elfelejtjük őszintén megkérdezni, hogy tényleg minden rendben van-e, és elfelejtjük meghallgatni a másikat. A felzárkózó településeken sok ember a napi megélhetésért küzd, segítségre szorul, és ez olyan értéktelennek tűnhet. Nem túl nagy eredmény túlélni egy napot – gondolják sokan.

De ha vesszük a fáradságot, ha valóban érdekel minket, hogy a másik ember hogyan jutott oda, ahol van, ha azon igyekszünk, hogy megtaláljuk a másikban a jót, és ha a szavainkkal olyan tükröt tartunk elé, amiben szépnek látja magát, akkor talán betöltöttük a legfőbb krisztusi parancsolatot: „…szeresd embertársadat, mint magadat.”

Ha azt érzed, nem tudsz Jézusról beszélni, nem tudsz bonyolult kérdésekre egyszerű válaszokat adni, ne csüggedj! Jézus nem ezt parancsolta nekünk, hanem hogy szeressünk!

Szeretni mindenki tud. Egy jó szó mindig van a tarsolyodban! Olyan kincs ez, amit ha elajándékozol, másoknak is több lesz, és nálad is több marad belőle!

Abdul Ádám

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2024. október 23.
  • 2024. október 23. 17:00

    Esemény: Eleki házi csoport (Elek, Sport tér 8.)

    Helyszín:


     

  • 2024. október 23. 18:00

    Esemény: Bibliatanulmányozás Egerszalókon

    Helyszín: Egerszalók, Kossuth u. 67. Közösségi Ház


     

  • 2024. október 23. 18:00

    Esemény: Házi csoport Egerbakta

    Helyszín: Egerbakta, Magyarország


     

  • 2024. október 23. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kápolna

    Helyszín: Kápolna, 3355 Magyarország


     

  • 2024. október 23. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kótaj

    Helyszín: Kótaj, Magyarország


     

  • 2024. október 23. 18:00

    Esemény: Házi csoport Nyírkáta

    Helyszín: Nyírkáta, Magyarország


     

  • 2024. október 23. 18:00

    Esemény: Házi csoport Nyírmihálydi

    Helyszín: Nyírmihálydi, Magyarország


     

  • 2024. október 23. 18:00

    Esemény: Házi csoport Szeged

    Helyszín: Szeged, Magyarország


     

  • 2024. október 23. 18:00

    Esemény: Házi csoport Verpelét

    Helyszín: Verpelét, 3351 Magyarország


     

  • 2024. október 23. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Kompolt

    Helyszín: Kompolt, Deák F. utca 2.


     

  • 2024. október 23. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Tarnabodon

    Helyszín: Tarnabod, Rákóczi u. 37.


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések
Reményfilmek – Verpeléti istentisztelet

A Reményfilmek hetente jelentkező adásában a Pünkösdi Cigánymisszióhoz tartozó gyülekezetek alkalmait mutatjuk be YouTube-csatornánkon. Szervezetünk alappillére kezdetektőlfogva az a reménység, amit Istentől kaptunk, s

Elolvasom »