nyirseg-finnek-evangelizacio-2017-1

Hosszú útra indult a hazánkat meglátogató és itt szolgáló finn missziós csapat július 25-én, amikor a Nyírségbe utaztak Surman László, az MPE Országos Cigánymisszió presbitere vezetésével, hogy roma keresztény családokat látogassanak meg, és hirdessék az evangéliumot, ami átformálja az emberek életét.

Első megállónk Nyírkáta volt, ahol egy kis házban körbeülve hallgattuk meg az ott szolgálatot végző Lakatos Róbert beszámolóját a házi csoport elindulásáról, majd a helyi testvérek bizonyságtételeit hallhattuk. Továbbindulás előtt természetesen imádkoztunk értük.

Következő helyszín Nyírvasvári volt, ahol egy fiatal házaspárt látogattunk meg, amik nehéz körülmények közül törtek ki az Úr segítségével, és most két kezükkel keményen dolgozva próbálják meg megalapozni közös jövőjüket. Megnéztük a kis házi uborka és paradicsom ültetvényt, imádkoztunk értük, és már indultunk is tovább.

Nyírpilisen ismét egy családi háznál találkoztunk a helyi szolgálóval, Gaál Tiborral, aki buzgón mondta el, hogyan indult el a kis közösség élete, és a helyi hívőkkel, akik először kicsit félénken osztották meg bizonyságtételeiket, de utána már imakéréseiket is elmondták. Újabb buzgó imádkozás után szeretettel köszöntünk el testvéreinktől.

Hamarosan megérkeztünk Nyírmihálydiba, ahol az esőre álló idő miatt ezúttal nem szabadtéri evangelizációt tartottunk, hanem bevonultunk a gyülekezet imaházába. Itt is hallhattunk néhány beszámolót Isten életeket mentő munkájáról, majd Isten dicsőítettük az egyik helyi szolgáló testvér vezetésével. Itt már a finn missziós csapat is szóhoz jutott: énekeltek, bizonyságot tettek Istentől kapott életváltozásaikról, és rövid igehirdetés is elhangzott. Ezt követően imádkoztunk a szükségben levőkért, a megújulni vágyókért.

A nap végén kicsit fáradtan, de annál több élménnyel gazdagodva indultunk vissza Békésre. Tudtuk, hogy Isten újabb életekben indított el valami változást, ami maradandó lesz.

Adamik László

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2024. április 19.
  • 2024. április 19. 17:00

    Esemény: Házi csoport Battonya

    Helyszín: Battonya, Magyarország


     

  • 2024. április 19. 17:00

    Esemény: Házi csoport Kevermesen

    Helyszín: Kevermes, Felszabadulás u.23.


     

  • 2024. április 19. 17:00

    Esemény: Házi csoport Kótaj

    Helyszín: Kótaj, Magyarország


     

  • 2024. április 19. 18:00

    Esemény: Házi csoport Ibrány

    Helyszín: Ibrány, 4484 Magyarország


     

  • 2024. április 19. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kerecsenden

    Helyszín: Kerecsend, Pataki u.


     

  • 2024. április 19. 18:00

    Esemény: Házi csoport Piricse

    Helyszín: Piricse, 4375 Magyarország


     

  • 2024. április 19. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Kompolton

    Helyszín: Kompolt, Deák F. u. 2.


     

  • 2024. április 19. 19:00

    Esemény: Házi csoport Zákányszék

    Helyszín:


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések
Komoly kihívások várnak a fiatalokra

Izgalmas és tanulságos előadásokkal, értékes gondolatokkal szolgált a résztvevők számára a Pünkösdi Cigánymisszió központjában megrendezett ötödik „Lélekben rendben” esemény, amelynek résztvevői ezúttal  a

Elolvasom »