A 2013. december 21-i karácsonyi ünnepséget nagy készülődés előzte meg az MPE OCM Segítő Szolgálatának hencidai telephelyén. Az ünnepi asztal feldíszítésétől kezdve, az ünnepi vacsorán át, programok megszervezéséig, több napon keresztül történtek egyeztetések.

Elérkezetett a várva várt nap és gondozóink egymás után érkeztek ünnepi díszbe öltözve. Szűcs Lajos telephelyvezető ünnepi beszédében méltatta gondozóink áldozatos munkáját, megköszönte egész éves tevékenységüket, melyet ellátottjaink felé tanúsítanak. Áldást kért mindnyájunkra, jókívánságait fejezte ki a közelgő karácsonyi ünnepekhez, további jó munkát és nagyon jó egészséget kívánt mindenkinek az elkövetkezendő esztendőre.

Erdeiné Halász Judit gondozónő, szívhez szóló beszédében gondozóink nevében köszöntötte a jelenlévőket. Köszönetét fejezte ki telephelyvezetőnknek egész éves fáradtságos munkájáért, a gondozók és az ellátottjaink felé tanúsított segítőkészségért. Vargáné Tóth Irén gondozónőnk karácsonyi versekből állított össze egy csokrot, majd gondozóinkkal körben állva egymás kezét fogva ünnepi dalokat énekeltünk. Ezt követően telephelyvezetőnk a szépen megterített asztalhoz invitálta a jelenlevőket. Fazekas Csaba gondozónk együttesének fellépése meglepetés volt számunkra. A zenekar igényes és hangulatos dalokkal szórakoztatott bennünket.

Köszönjük ezt a szép estét mindenkinek, akik biztosították számunkra, hogy együtt lehessünk mindazokkal, akikkel nap, mint nap együtt dolgozunk ugyanazért a közös célért: ellátottjaink mindennapjait megkönnyíteni, megszépíteni. Nem felejtve el, hogy a közelgő Karácsony a szeretet ünnepe, de ne csak ilyenkor, Karácsonykor éreztessük egymással az embertársaink iránt érzett szeretetet, hanem a szürke hétköznapokat, a mindennapi munkánkat az egymáshoz való viszonyunkat is hassa át.

Kívánjuk, hogy az este kézfogásának erejére egész évben emlékezzünk. Az ünnep hangulatát vigyük magunkkal az elkövetkezendő évre is, mikor szomorúak vagyunk, vagy vigasztalni kell, gyámolítani az arra rászorulókat. Őrizzük meg szívünkben ezt a szép estét, ezt a kézfogást, amely szorosabbra fűzte a dolgozóink közti köteléket.

„A szeretet türelmes, a szeretet jóságos, a szeretet nem féltékeny, nem kérkedik, nem is kevély. Nem tapintatlan, nem keresi a maga javát, nem gerjed haragra, a rosszat nem rója fel, nem örül a gonoszságnak, örömét az igazság győzelmében leli.” (I. Kor. 13; 4-8.)

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2025. október 23.
  • 2025. október 23. 17:00

    Esemény: Házi csoport Körösnagyharsány

    Helyszín: Körösnagyharsány, 5539 Magyarország


     

  • 2025. október 23. 17:00

    Esemény: Házi csoport Nyírpilis

    Helyszín: Nyírpilis, Magyarország


     

  • 2025. október 23. 17:00

    Esemény: Istentisztelet Hajdúhadház

    Helyszín: Hajdúhadház, Magyarország


     

  • 2025. október 23. 17:30

    Esemény: Házi csoport Mezőberény

    Helyszín: Mezőberény, 5650 Magyarország


     

  • 2025. október 23. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kiskunmajsa

    Helyszín: Kiskunmajsa, 6120 Magyarország


     

  • 2025. október 23. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kótaj

    Helyszín: Kótaj, Magyarország


     

  • 2025. október 23. 18:00

    Esemény: Házi csoport Mezőtárkány

    Helyszín: Mezőtárkány, 3375 Magyarország


     

  • 2025. október 23. 18:00

    Esemény: Házi csoport Rohod

    Helyszín: Rohod, 4563 Magyarország


     

  • 2025. október 23. 18:00

    Esemény: Ifjúsági alkalom Verpeléten

    Helyszín: Verpelét, Kossuth u. 24. Közösségi Ház


     

  • 2025. október 23. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Egerben

    Helyszín: Eger, Malomárok u. 1.


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések
Reményfilmek – Sátai istentisztelet

A Reményfilmek hetente jelentkező adásában a Pünkösdi Cigánymisszióhoz tartozó gyülekezetek alkalmait mutatjuk be YouTube csatornánkon. Szervezetünk alappillére kezdetektől fogva az a reménység, amit Istentől

Elolvasom »