A Hajdúsági Tüzes Szívek Vallási Egyesület ifjúsági találkozóján mintegy hetven fiatal vett részt, akik különböző közösségekből érkeztek. A rendezvényt Lakatos Jenő a Tüzes Szívek pásztora nyitotta meg, majd ezt követően Lakatos B. Szilveszter ifjúságvezető vette át a program vezetését.

Az esemény során ifjúságvezetők buzdították a fiatalokat bizonyságokkal, dicsőítésekkel és imádsággal. Külön öröm volt, hogy lengyel missziós csapat is részt vett a programon, amelynek tagjai szintén erősítették a jelenlévőket.

Fontosnak tartjuk, hogy a mai világban segítsük a fiatalokat, és megtanítsuk őket felismerni a sátán munkáját. Felhívjuk a figyelmüket a média veszélyeire, ami egy hamis világot mutat be számukra. A rendezvény nagyon áldásos volt számunkra, ezért bízunk benne, hogy a jövőben több ilyen konferenciát tudunk szervezni az Úr dicsőségére” – emelték ki a szervezők.

Az ifjúsági találkozó nemcsak a közösségépítést szolgálta, hanem fontos tanításokat is adott a fiataloknak, hogy erősebben álljanak helyt a mindennapok kihívásaiban. Az esemény mottója a Zsoltárok könyvéből vett idézet volt: „Mint a hős kezében a nyilak, olyanok a serdülő ifjak.” (Zsolt 127:4).

A találkozó áldásokban gazdag, emlékezetes élmény marad minden résztvevő számára, és reméljük, hogy a jövőben még több ilyen alkalomra lesz lehetőség. A rendezvény sikeréhez a hajdúhadházi önkormányzat támogatása is hozzájárult.

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2024. október 26.
  • 2024. október 26. 14:00

    Esemény: Istentisztelet Nagydobsza

    Helyszín: Nagydobsza, 7985 Magyarország


     

  • 2024. október 26. 16:00

    Esemény: Házi csoport Nyírpilis

    Helyszín: Nyírpilis, Magyarország


     

  • 2024. október 26. 17:00

    Esemény: Házi csoport Debrecen

    Helyszín: Debrecen, Magyarország


     

  • 2024. október 26. 17:00

    Esemény: Házi csoport Hevesaranyos

    Helyszín: Hevesaranyos, 3322 Magyarország


     

  • 2024. október 26. 17:00

    Esemény: Házi csoport Kápolna

    Helyszín: Kápolna, 3355 Magyarország


     

  • 2024. október 26. 18:00

    Esemény: Házi csoport Demecser

    Helyszín: Demecser, 4516 Magyarország


     

  • 2024. október 26. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Kótaj

    Helyszín: Kótaj, Magyarország


     

  • 2024. október 26. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Szajlán

    Helyszín: Szajla, Fenyves u. 17.


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések
Reményfilmek – Verpeléti istentisztelet

A Reményfilmek hetente jelentkező adásában a Pünkösdi Cigánymisszióhoz tartozó gyülekezetek alkalmait mutatjuk be YouTube-csatornánkon. Szervezetünk alappillére kezdetektőlfogva az a reménység, amit Istentől kaptunk, s

Elolvasom »