Áldott, bensőséges hangulatban zajlott le Kótajon a Magyar Pünkösdi Egyház V. Egyházkerületének tanácsülése, ahol a Pünkösdi Cigánymisszió gondozása alatt működő cigány gyülekezetek hivatalos küldöttei gyűltek össze. Az esemény nem csupán a találkozás és a közös öröm jegyében telt, hanem fontos döntések is születtek a közösség jövőjét illetően.

A résztvevők szavazatukkal támogatták, hogy a V. Egyházkerület jövőbeni vezetője Rézműves Miklós, helyettese pedig Péter Pál legyen. Ők ketten a misszióvezetővel és annak helyettesével együtt fogják irányítani az egyházkerület munkáját, ezzel erősítik a közösség egységét és szolgálatát. Mindketten a Pünkösdi Cigánymisszió országos presbiterei, akik hosszú évek óta hűségesen szolgálnak a misszió gyülekezeteiben.

Az eseményt gazdagította az igehirdetés, a dicsőítés és az országos presbiterek felszólalása, amelyek mind hozzájárultak a lelki töltekezéshez.

 „Nagyon örülünk, hogy az ország minden tájáról eljöttek küldötteink, hiszen ez valóban kiemelkedő alkalmat teremt a találkozásra. Az országban számos területen működnek gyülekezeteink, így ez a nap nagy élményt és áldott közösségi pillanatokat jelent” – emelte ki Durkó Albert, a Pünkösdi Cigánymisszió vezetője.

A tanácsülésen Németi Zsolt, a Magyar Pünkösdi Egyház alelnöke is köszöntötte a résztvevőket, aki hálás szívvel nyilatkozott az eseményről. „Nagyon nagy örömmel vettem részt a tanácsülésen. Érzékelhető, hogy a cigány nép tudja, hova tart, céljuk és elhívásuk van ezen a földön” – hangsúlyozta.

A kótaji tanácsülés egyszerre jelentett lelki megerősítést, közösségi élményt és stratégiai döntéshozatalt, megerősítve a cigánymisszió elkötelezettségét a szolgálatban.

Áldott pillanatok Kótajon – Tanácsülés a Magyar Pünkösdi Egyház V. Egyházkerületében 70

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2026. november 8.
  • 2026. november 8. 09:00

    Esemény: Igehirdetés Gyulán a börtönben

    Helyszín: Gyula


     

  • 2026. november 8. 09:00

    Esemény: Istentisztelet Elek

    Helyszín: Elek, 5742 Magyarország


     

  • 2026. november 8. 14:00

    Esemény: Istentisztelet Pettend

    Helyszín: Pettend, 7980 Magyarország


     

  • 2026. november 8. 14:00

    Esemény: Istentisztelet Tiszagyenda

    Helyszín: Tiszagyenda, 5233 Magyarország


     

  • 2026. november 8. 15:00

    Esemény: Istentisztelet Hajdúhadház

    Helyszín: Hajdúhadház, Magyarország


     

  • 2026. november 8. 15:00

    Esemény: Istentisztelet Mezőtárkányon

    Helyszín: Mezőtárkány, Művelődési Ház


     

  • 2026. november 8. 15:00

    Esemény: Istentisztelet Nyírvasvári

    Helyszín: Nyírvasvári, Magyarország


     

  • 2026. november 8. 15:00

    Esemény: Istentisztelet Rohod

    Helyszín: Rohod, 4563 Magyarország


     

  • 2026. november 8. 16:00

    Esemény: Istentisztelet Buj

    Helyszín: Buj, Magyarország


     

  • 2026. november 8. 16:00

    Esemény: Istentisztelet Kerecsend

    Helyszín: Kerecsend, 3396 Magyarország


     

  • 2026. november 8. 16:00

    Esemény: Istentisztelet Paszab

    Helyszín: Paszab, 4475 Magyarország


     

  • 2026. november 8. 16:00

    Esemény: Istentisztelet Verpeléten

    Helyszín: Verpelét, Bezerédi u. 1.


     

  • 2026. november 8. 17:00

    Esemény: Istentisztelet Tiszaburán

    Helyszín: Tiszabura


     

  • 2026. november 8. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Nyírmihálydi

    Helyszín:


     

  • 2026. november 8. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Zákányszéken

    Helyszín: Zákányszék, József Attila u. 36.


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések