Maláj keresztény vezetők látogattak Magyarországra, hogy személyesen is megismerkedjenek a Pünkösdi Cigánymisszió szolgálatával. A vendégek egy olyan missziós szervezetet képviselnek, amelynek munkatársai több mint egy évtizede támogatják a rászorulókat, terjesztik az evangéliumot és különböző oktatási programokat szerveznek.

A távoli országból érkezett szolgálók betekintést nyertek a Pünkösdi Cigánymisszió szeretetszolgálatának és több intézményének munkájába. Az Epreskerti Óvodában testközelből figyelhették meg, hogyan zajlik a gyermekek keresztény szellemiségű nevelése, emellett találkoztak a felső vezetőkkel is, és megismerkedtek a szervezet stratégiájával.

A vendégek nem csupán megfigyelőként vettek részt a programokon, hanem aktívan bekapcsolódtak a helyi közösségi életbe is. Ellátogattak Kemecsére és Verpelétre is, utóbbi helyen szolgálatukkal bátorították a helyi hívőket, tovább erősítve ezzel a nemzetközi keresztény összetartozás érzését.

A malajziai misszió vezetője, aki egyben lelkipásztor is, így mutatta be szervezetük tevékenységét:

„Malajziában vezetünk egy keresztény missziót, amely tizenkét éve működik. Küldetésünk, hogy segítséget nyújtsunk a rászorulóknak, valamint támogassuk a Sri Lankából érkező menekülteket. Oktatási programokat szervezünk, konferenciákat tartunk, és minden lehetséges módon igyekszünk segíteni azokat, akiknek szükségük van rá. Emellett katasztrófahelyzetek idején is aktívan részt veszünk a feladatokban és Indiában is szolgálunk. Az interneten találtam rá a magyar misszióra, és megtörtént a kapcsolatfelvétel, amiért nagyon hálás vagyok. Úgy gondolom Isten terve, hogy összekötött minket” – emelte ki Arulandu Sami Muthu.

A találkozás kiváló alkalmat teremtett arra, hogy a két misszió vezetői tapasztalatot cseréljenek, és megosszák egymással a szolgálatuk során felmerülő kihívásokat és eredményeket. Bár a földrajzi távolság jelentős, a közös cél – az evangélium hirdetése és a rászorulók segítése – szoros kapcsolatot teremt a szervezetek között.

A látogatás nemcsak a vendégek számára volt inspiráló, hanem a magyarországi misszió számára is új távlatokat nyitott a nemzetközi együttműködések terén.

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2026. április 12.
  • 2026. április 12. 09:00

    Esemény: Igehirdetés Gyulán a börtönben

    Helyszín: Gyula


     

  • 2026. április 12. 09:00

    Esemény: Istentisztelet Elek

    Helyszín: Elek, 5742 Magyarország


     

  • 2026. április 12. 14:00

    Esemény: Istentisztelet Pettend

    Helyszín: Pettend, 7980 Magyarország


     

  • 2026. április 12. 14:00

    Esemény: Istentisztelet Tiszagyenda

    Helyszín: Tiszagyenda, 5233 Magyarország


     

  • 2026. április 12. 15:00

    Esemény: Istentisztelet Hajdúhadház

    Helyszín: Hajdúhadház, Magyarország


     

  • 2026. április 12. 15:00

    Esemény: Istentisztelet Mezőtárkányon

    Helyszín: Mezőtárkány, Művelődési Ház


     

  • 2026. április 12. 15:00

    Esemény: Istentisztelet Nyírvasvári

    Helyszín: Nyírvasvári, Magyarország


     

  • 2026. április 12. 15:00

    Esemény: Istentisztelet Rohod

    Helyszín: Rohod, 4563 Magyarország


     

  • 2026. április 12. 16:00

    Esemény: Istentisztelet Buj

    Helyszín: Buj, Magyarország


     

  • 2026. április 12. 16:00

    Esemény: Istentisztelet Kerecsend

    Helyszín: Kerecsend, 3396 Magyarország


     

  • 2026. április 12. 16:00

    Esemény: Istentisztelet Paszab

    Helyszín: Paszab, 4475 Magyarország


     

  • 2026. április 12. 16:00

    Esemény: Istentisztelet Verpeléten

    Helyszín: Verpelét, Bezerédi u. 1.


     

  • 2026. április 12. 17:00

    Esemény: Istentisztelet Tiszaburán

    Helyszín: Tiszabura


     

  • 2026. április 12. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Nyírmihálydi

    Helyszín:


     

  • 2026. április 12. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Zákányszéken

    Helyszín: Zákányszék, József Attila u. 36.


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések
Reményfilmek – Rohodi istentisztelet

A Reményfilmek hetente jelentkező adásában a Pünkösdi Cigánymisszióhoz tartozó gyülekezetek alkalmait mutatjuk be YouTube csatornánkon. Szervezetünk alappillére kezdetektől fogva az a reménység, amit Istentől

Elolvasom »