elsoferfiklub_03

A „Remény-híd”- Békésen élő hátrányos csoportok felzárkóztatása című pályázat Közéleti klubjának eredményeként létrejött Férfi klub megtartotta első összejövetelét a Csillagpont épületében február 2-án.

„ A szeretet ragályos” – talán ez volt az a mondat, mely leginkább megmaradt számomra abból a közvetlen hangú, baráti beszélgetésből, melyen részt vehettem nyolc meglett, sok mindent megélt cigányember társaságában. Az előbb idézett gondolat Farkas Józseftől származik, akivel nemrég találkozhattunk a legutóbbi Közéleti klubon. A vele való találkozás adta az apropóját a most alakult Férfi Klub első alkalmának, amelynek összefogója Surman László, a Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymisszió vezető-presbitere.

Mint tudjuk, József sok-sok év után érkezett haza Kanadából, így nem csoda, hogy 30-40 éve nem látott fiatal kori barátai milyen kitörő örömmel és meleg szeretettel fogadták őt. Ölelések, hátba veregetés és persze jóízű nevetés jellemezte a kezdeti perceket. Majd ezután mintegy két órán keresztül folyt az olykor nagyon vidám, de sokszor nagy mélységeket érintő, őszinte beszélgetés.  Természetesen szóba kerültek a régmúlt eseményei, felidéződtek a rokonok, a régi barátok, akik közül bizony már jó néhányan nincsenek közöttünk.   Mintha valami felsőbb erő lett volna itt jelen, mely arra ösztönözte a beszélgetés részt vevőit, hogy őszintén megnyíljanak, elmondják életük meghatározó eseményeit, küzdelmeit, megtérésük történetét, s hangot adjanak akár kétségeiknek is. Az óceán túlpartjáról érkezett vendég pedig készséggel válaszolt minden kérdésre, melyek nem csupán tényszerű válaszok voltak, hanem hitben megerősítő, felfelé mutató, reménységünket tápláló gondolatok.

Az összejövetel imádsággal zárult, végezetül pedig Surman László arra invitált mindenkit, hogy egy hét múlva újra találkozzanak, de ennél nagyobb számban. Mindenki hozzon magával egy-egy barátot, ismerőst. Reményeink szerint hosszú ideig, s továbbra is mindannyiunk épülésére fog működni a most lére jött Férfi Klub.

Szeverényi Barnabás

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2026. június 10.
  • 2026. június 10. 17:00

    Esemény: Eleki házi csoport (Elek, Sport tér 8.)

    Helyszín:


     

  • 2026. június 10. 18:00

    Esemény: Bibliatanulmányozás Egerszalókon

    Helyszín: Egerszalók, Kossuth u. 67. Közösségi Ház


     

  • 2026. június 10. 18:00

    Esemény: Házi csoport Egerbakta

    Helyszín: Egerbakta, Magyarország


     

  • 2026. június 10. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kápolna

    Helyszín: Kápolna, 3355 Magyarország


     

  • 2026. június 10. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kótaj

    Helyszín: Kótaj, Magyarország


     

  • 2026. június 10. 18:00

    Esemény: Házi csoport Nyírkáta

    Helyszín: Nyírkáta, Magyarország


     

  • 2026. június 10. 18:00

    Esemény: Házi csoport Nyírmihálydi

    Helyszín: Nyírmihálydi, Magyarország


     

  • 2026. június 10. 18:00

    Esemény: Házi csoport Szeged

    Helyszín: Szeged, Magyarország


     

  • 2026. június 10. 18:00

    Esemény: Házi csoport Verpelét

    Helyszín: Verpelét, 3351 Magyarország


     

  • 2026. június 10. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Kompolt

    Helyszín: Kompolt, Deák F. utca 2.


     

  • 2026. június 10. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Tarnabodon

    Helyszín: Tarnabod, Rákóczi u. 37.


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések
Emlékezetes pillanatok a Reményhír gálaműsorán

Megtelt a nézőtér, elhalkult a beszélgetés, és kezdetét vette a Reményhír Intézmény idei gálaműsora. Az est során a közönség nemcsak tehetséges előadásokat láthatott, hanem bepillantást nyerhetett abba a sok munkába, fejlődésbe és örömbe is, amely diákjaink mindennapjait jellemzi.

Elolvasom »