elsotininap20150918_01

Szeptember 4-én Tini napot tartott az MPE Országos Cigánymisszió missziós csapata, a Reményhír Intézmény Eötvös József Általános Iskolában. A diákoknak, alsósoknak és felsősöknek, külön játékos foglalkozásokat szerveztek a missziós munkatársak. A gyerekek jókedvéből ítélve és a visszajelzések ismeretében elmondhatjuk, hogy osztatlan sikert arattak ezek a percek. Itt szeretnénk külön kiemelni és megköszöni az iskola pedagógusainak támogatását és segítségét, amivel lehetővé tették a Tini nap megvalósítását!

Természetesen a gyermekek nyelvén megfogalmazott bibliai tanítás sem maradt el. Azt megelőzően néhány dicsőítő éneket énekeltünk közösen, hangszeres kísérettel. Az alsósok megtudhatták és meggyőződhettek róla, hogy Jézus ma is elérhető. Épp olyan valóságosan cselekszik életünkben, mint ahogy a bibliai történetekben olvassuk. A felsősök igen komoly szavakat kaptak továbbgondolásra: „Választanunk kell, hogy saját mulandó gazdagságunkat, a pénzt vagy Jézust tesszük az első helyre szívünkben.” Mi teljes szívvel hiszünk abban, hogy Isten áldása gazdagítja meg az embert. Ezért továbbra is kitartóan és lelkesen szolgálunk a gyerekek felé és dolgozunk együtt azért, hogy aki csak az iskolába belép, érezze, hogy ez valami más, több. Nem csupán gazdagítja az embert, hanem utat mutat az életre.

Fajó Attila

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2026. február 27.
  • 2026. február 27. 13:30

    Esemény: Igehirdetés Gyulán a börtönben

    Helyszín: Gyula


     

  • 2026. február 27. 17:00

    Esemény: Házi csoport Battonya

    Helyszín: Battonya, Magyarország


     

  • 2026. február 27. 17:00

    Esemény: Házi csoport Kevermesen

    Helyszín: Kevermes, Felszabadulás u.23.


     

  • 2026. február 27. 17:00

    Esemény: Házi csoport Kótaj

    Helyszín: Kótaj, Magyarország


     

  • 2026. február 27. 18:00

    Esemény: Házi csoport Ibrány

    Helyszín: Ibrány, 4484 Magyarország


     

  • 2026. február 27. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kerecsenden

    Helyszín: Kerecsend, Pataki u.


     

  • 2026. február 27. 18:00

    Esemény: Házi csoport Piricse

    Helyszín: Piricse, 4375 Magyarország


     

  • 2026. február 27. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Kompolton

    Helyszín: Kompolt, Deák F. u. 2.


     

  • 2026. február 27. 19:00

    Esemény: Házi csoport Zákányszék

    Helyszín:


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések
Adó 1+1% felajánlás

Idén is lehetőséged van arra, hogy adód 1+1%-ával támogass egy civil szervezetet és egy vallási közösséget. Arra kérünk Téged, hogy amennyiben még nem döntöttél a felajánlásról, támogasd azokat a szervezeteket, amelyek hozzánk tartoznak és idén kiemelten képviselünk:

 

Mégis Remény Egyesület
Adószám: 19289704

 

Csongrádi Agapé Szeretet Vallási Egyesület
Technikai szám: 2611

 

A Csongrádi Agapé Szeretet Vallási Egyesület teljes imaháza leégett egy tűzesetben, jelenleg ideiglenes helyen vannak a gyülekezeti alkalmak, mely hosszú távon nem jelent megoldást. Nagy szükségük van a támogatásra.

Elolvasom »
Reményfilmek – Paszabi istentisztelet

A Reményfilmek hetente jelentkező adásában a Pünkösdi Cigánymisszióhoz tartozó gyülekezetek alkalmait mutatjuk be YouTube csatornánkon. Szervezetünk alappillére kezdetektől fogva az a reménység, amit Istentől

Elolvasom »