bemeriteshajduhadhaz

Az elmúlt vasárnapon bemerítéssel egybekötött ünnepi istentisztelet volt Hajdúhadházán, az MPE OCM Tüzes Szívek Gyülekezetben. Vendég szolgálóink voltak: Rézműves Miklós, az MPE OCM Konzultációs Tanács tagja Nyírvasváriból, és a vele érkező szolgatársak, valamint Bordi Dénes, a Hajdúhadházi Pünkösdi Gyülekezet lelkipásztora. A házigazda Lakatos Jenő volt, az MPE OCM Konzultációs Tanács tagja.

Tizennégy testvér döntött az Úr mellett és merítkezett be. Két pár az Úrral kötött szövetségük bemerítkezéssel való megpecsételése mellett a házassági szövetségkötés áldásában is részesült. A bemerítkezés után finom ételekkel leptek meg a testvérek.

Ebéd után a bemerítettekhez Bordi Dénes szólt a 2Krónika 7,13–14 igeversekkel kapcsolatban: „Ha majd bezárom az eget, és nem lesz eső, vagy parancsolok a sáskáknak, hogy tarolják le a földet, vagy ha dögvészt bocsátok népemre, de megalázza magát népem, amelyet rólam neveztek el, ha imádkoznak, keresnek engem és megtérnek gonosz utaikról, én is meghallgatom a mennyből, megbocsátom vétküket, és meggyógyítom országukat.”

„Ünnepel a menny veletek együtt, mert gyermekek születtek gyülekezeteinkben. Olyan nagy dolog egy embert megnyerni az Úrnak, de be is gyökereztetni, hogy megértse, mit jelent Krisztusért élni, ez már nehezebb, hosszú folyamat.”

Rézműves Miklós lelkipásztor szolgálatának igei alapja a Zsidók 5,8: „Jóllehet ő a Fiú, szenvedéseiből megtanulta az engedelmességet.”

Üzenetének a címe: Ne féljetek, tartsatok ki a nehézségben! Nehézség = tanulás, jellemformálás. Az elhívásodhoz igazodjon a jellemed! Sok ilyen ember van: ott van az elhívás az életében, de mivel a jelleme nem tud hozzá igazodni, soha nem fog arra a szintre fejlődni, ahova az elhívása szól. A nehézség a keresztény életünket elősegíti abban, hogy a jellemünk tudjon formálódni.

Lakatos Jenő, mint házigazda, köszönetet mond szolgatársai kitartó munkájáért, a házicsoport vezetőkért: Lakatos Lászlóért, Bernáth Bálintért és Lakatos Balog Józsefért, valamint Lakatos Jenőnéért, aki megszervezte az egész ünnepséget. Továbbá köszönet a Hajdúhadházi Tüzes Szívek Gyülekezet összes tagjáért, akik mindig odaszántan állnak az Úr munkájába. Végül, de nem utolsó sorban az MPE OCM vezetőségéért, akik mindig támogató szeretettel segítik a közös munkánkat.

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2024. június 13.
  • 2024. június 13. 17:00

    Esemény: Házi csoport Körösnagyharsány

    Helyszín: Körösnagyharsány, 5539 Magyarország


     

  • 2024. június 13. 17:00

    Esemény: Házi csoport Nyírpilis

    Helyszín: Nyírpilis, Magyarország


     

  • 2024. június 13. 17:00

    Esemény: Istentisztelet Hajdúhadház

    Helyszín: Hajdúhadház, Magyarország


     

  • 2024. június 13. 17:30

    Esemény: Házi csoport Mezőberény

    Helyszín: Mezőberény, 5650 Magyarország


     

  • 2024. június 13. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kiskunmajsa

    Helyszín: Kiskunmajsa, 6120 Magyarország


     

  • 2024. június 13. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kótaj

    Helyszín: Kótaj, Magyarország


     

  • 2024. június 13. 18:00

    Esemény: Házi csoport Mezőtárkány

    Helyszín: Mezőtárkány, 3375 Magyarország


     

  • 2024. június 13. 18:00

    Esemény: Házi csoport Rohod

    Helyszín: Rohod, 4563 Magyarország


     

  • 2024. június 13. 18:00

    Esemény: Ifjúsági alkalom Verpeléten

    Helyszín: Verpelét, Kossuth u. 24. Közösségi Ház


     

  • 2024. június 13. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Egerben

    Helyszín: Eger, Malomárok u. 1.


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések
Reményfilmek – Rohodi Istentiszelet

A Reményfilmek hetente jelentkező adásában a Pünkösdi Cigánymisszióhoz tartozó gyülekezetek alkalmait mutatjuk be YouTube-csatornánkon. Szervezetünk alappillére kezdetektőlfogva az a reménység, amit Istentől kaptunk, s

Elolvasom »
Vadasparki kirándulás

A Segítő Szolgálat szegedi közösségi pszichiátriai ellátásának aktív szabadidő eltöltést támogató közösségi programja valósult meg június 4-én. A kliensek és hozzátartozóik egy keddi

Elolvasom »