A kunadacsi gondozottak már nyár óta készítették szívüket az ünnepi rendezvényre, amivel a Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymisszió Segítő Szolgálatának munkatársai lelkesen készültek.

A kunszentmiklósi telephely gondozottai már nyár vége óta kérdezgették munkatársainkat, hogy „ugyan mikor lesz már?”. Végül is elérkezett a várva várt nap: 2014. december 17-én megrendeztük Kunadacson az MPE OCM Segítő Szolgálata Idősek napi rendezvényét, melyre nagy szeretettel vártuk ellátottjainkat, akik szép számmal meg is jelentek az alkalmon.

A gondozók különféle programokkal kedveskedtek az időseiknek: előbb az általános iskola diákjai énekeltek szívhez szóló dalokat, majd a zeneiskolások örvendeztettek meg gyönyörű játékukkal. Ezután mindenki Bandi bácsija, Kemény András Tanár Úr mondott egy rövid köszöntőt, majd Farkas Ildikó, a település polgármestere köszöntötte e jeles alkalmon az ünnepelteket. A beszéde után a kunszentmiklósi telephely vezetője, Horváthné Tompai Mária beszélt a megjelenteknek a szeretetről, Jézus Krisztus születésnapjáról.

Köszönet a helyi dolgozóknak a szervezési munkálatok lebonyolításáért és az egész éves áldozatos munkájukért!

Nagyon szépen köszönjük időseinknek, hogy eljöttek s megtiszteltek bennünket a jelenlétükkel, hogy vannak, és lehetünk értük! Szívből reméljük, hogy az elkövetkezendő években is sikerül kedveskednünk meghitt összejövetelekkel!

Papp Brigitta

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2025. június 1.
  • 2025. június 1. 09:00

    Esemény: Istentisztelet Elek

    Helyszín: Elek, 5742 Magyarország


     

  • 2025. június 1. 14:00

    Esemény: Istentisztelet Pettend

    Helyszín: Pettend, 7980 Magyarország


     

  • 2025. június 1. 14:00

    Esemény: Istentisztelet Tiszagyenda

    Helyszín: Tiszagyenda, 5233 Magyarország


     

  • 2025. június 1. 15:00

    Esemény: Istentisztelet Hajdúhadház

    Helyszín: Hajdúhadház, Magyarország


     

  • 2025. június 1. 15:00

    Esemény: Istentisztelet Mezőtárkányon

    Helyszín: Mezőtárkány, Művelődési Ház


     

  • 2025. június 1. 15:00

    Esemény: Istentisztelet Nyírvasvári

    Helyszín: Nyírvasvári, Magyarország


     

  • 2025. június 1. 15:00

    Esemény: Istentisztelet Rohod

    Helyszín: Rohod, 4563 Magyarország


     

  • 2025. június 1. 16:00

    Esemény: Istentisztelet Buj

    Helyszín: Buj, Magyarország


     

  • 2025. június 1. 16:00

    Esemény: Istentisztelet Kerecsend

    Helyszín: Kerecsend, 3396 Magyarország


     

  • 2025. június 1. 16:00

    Esemény: Istentisztelet Paszab

    Helyszín: Paszab, 4475 Magyarország


     

  • 2025. június 1. 16:00

    Esemény: Istentisztelet Verpeléten

    Helyszín: Verpelét, Bezerédi u. 1.


     

  • 2025. június 1. 17:00

    Esemény: Istentisztelet Tiszaburán

    Helyszín: Tiszabura


     

  • 2025. június 1. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Nyírmihálydi

    Helyszín:


     

  • 2025. június 1. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Zákányszéken

    Helyszín: Zákányszék, József Attila u. 36.


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések