ciposbaranya20101218_01

Az Evangéliumi Pünkösdi Közösség Országos Cigánymisszió Szeretetszolgálata, a Reményhír Alapítvány, valamint az orgoványi Örömhír Alapítvány segítségével több Baranya megyei kis faluban élő gyermekeknek igyekezett karácsonyi meglepetést és örömöt szerezni. A cipődobozokba rejtett ajándékok több helyről érkeztek, így Orgoványon át Skóciából és Békésről.

„Csodálatos a mi Istenünk! Nagyon hálásak vagyunk neki, hogy a mi gyermekeinkről is gondoskodik, ebben a kicsiny faluban” – mondta Bogdán István, Kistamási alpolgármestere.

Nagy Bernadett saját lakásában ad helyet a kis zsáktelepülésen, Pettenden élő újonnan született gyülekezeti közösségnek. Fizikai betegsége ellenére az arca ragyog, és minden mondatából kiérződik hálája személyes Megváltója iránt.

Pécstől délre haladva a folyamatosan hulló hó ellenére megérkezünk Siklósnagyfaluba, ahol Kosztics József polgármester és Balog József alpolgármester vár bennünket a helyi óvoda épületében. Érkezésünk iránti örömüket nem rejtik véka alá, hiszen a polgármester úr saját főztjével kínál bennünket.

„Nagyon hálásak vagyunk minden segítségért, itt valóban helye van az adománynak, mert maga a falu önkormányzata is nehéz helyzetben van” – mondja Kosztics József polgármester, miközben befut Dörömböző Gyula, Diósviszló egyik képviselője is, akinek az arcán őszinte öröm tükröződik, aminek azonnal hangot is ad: „Nem sokan segítenek nekünk, de köszönjük, hogy nektek eszetekbe jutottunk!” – mondja Dörömböző képviselő, aki csatlakozik asztaltársaságunkhoz.

„Minden jó adomány és minden tökéletes ajándék felülről való, és a világosságok Atyjától száll alá, a kinél nincs változás, vagy változásnak árnyéka.” (Jakab 1,17)

Bejegyzés megosztása

Megosztás itt: facebook
Facebook
Megosztás itt: email
Email
Megosztás itt: linkedin
LinkedIn
Kapcsolódó bejegyzések
tiszaberceli_2020_02
Az igazi istentisztelet

 A Szabolcs Szatmár Bereg megyei Tiszabercelben, azon belül is a cigánysoron jártak a Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymisszió Kótaji Gyülekezetének és a Kótaji

Elolvasom »