A Pünkösdi Cigánymisszió központjában került megrendezésre a Civil Információs Nap, amelyen a misszióhoz tartozó tíz új civil szervezet képviselői gyűltek össze. Az eseményen az MPE OCM szakmai vezetői tartottak előadásokat, amelyek során értékes tanácsokat kaptak a résztvevők.
Az információs napot minden évben megrendezik a szervezők, hogy lehetőséget biztosítsanak a civil szervezetek képviselőinek a tapasztalatcserére és ismereteik bővítésére. Az MPE OCM kiemelt célja, hogy támogassa a hazai és határon túli vallási és civil szervezeteket, amelyek a hátrányos helyzetű lakosság felzárkózását és integrációját segítik elő.
Durkó Albert misszióvezető hangsúlyozta, hogy nemcsak az igehirdetés fontos a gyülekezetekben, hanem az is, hogy a tagok aktívan részt vegyenek a társadalmi közösségek és a települések munkájában. Ehhez, valamint a különféle programok megszervezéséhez és adománygyűjtéshez nyújtanak támogatást az egyes civil szervezetek.
Surman László hitéleti-missziós főigazgató a holisztikus gondolkodásmód jelentőségét emelte ki, és rámutatott, hogy a civil szervezetek megyei szinten jöttek létre, azzal a céllal, hogy a cigány és nem cigány lakosságot egyaránt szolgálják.
A misszió szakmai vezetői gyakorlati tapasztalatokat és tanácsokat osztottak meg egyebek mellett a jogi, gazdasági, pályázati, képzési és kommunikációs feladatok ellátásához, ezzel is hozzájárulva a résztvevők munkájának sikeréhez.
Az esemény összegzéseként elmondható, hogy a Civil Információs Nap idén is hasznos fórumot biztosított a szervezetek közötti együttműködés és szakmai fejlődés előmozdítására.