holokauszt-megemlekezes-durko-albert-20210802_02

Az élet sokszor nem az, amit várunk tőle. Az életben sokszor nem azok történnek, amit szeretnénk. Sőt, tele van az élet rettenetes, iszonyatos dolgokkal, amit józan ésszel fel sem tudunk fogni. Keresztes hadjáratok, holokauszt, Ruanda, Srebrenica, Szíria és sorolhatnám.

Ezekre gondolva felmerül az emberben: „De hát hol van ilyenkor az Isten? Hogyan engedheti meg ezt a borzalmat?” Sőt, vannak még ennél nehezebb kérdések is: „Hol van ilyenkor az egyház, és hogyan lehet a kereszténység nevében vért ontani, gyűlöletet szítani, népcsoportok kiirtásában szemet hunyni és segédkezni?”

Szokták mondani, hogy a Bibliával mindent lehet igazolni, sőt, annak az ellenkezőjét is. A Biblia, bár Istennek a beszéde, de még a sátán is ebből idéz, még magának Jézusnak is. A Bibliára hivatkozva sok szörnyűséget lehet elkövetni. Erre mondja az Írás, hogy a betű megöl, az isteni lélek, a Szentszellem az, amely megtölti a holt betűt élettel, ami megelevenít. Jézus Krisztus nélkül az egész Biblia nem sokat ér.

De Jézus, betöltvén az Írást a földi életével, halálával és feltámadásával, belénk költözve ő maga valósítja azt meg mibennünk. Így lesz életté a holt betű, így lesz a gyűlölet helyett megbocsátás, így lesz szeretet, és így lesz a halálból az élet? A kereszténység, a Biblia csak és kizárólag Jézus Krisztus által működik. Ő, az ő országát, az ő királyságát pedig a mibennünk való jelenléte által akarja kiterjeszteni mindenkire.

Hiszem, hogy ebben a cigányságnak kulcsszerepe van. Isten a cigányság által kiterjeszti az ő országát, az ő királyságát Magyarországra és egész Európára. Ő az, aki lehajol, aki felemel, aki utolsókból elsővé tesz, aki a semmikből királyi gyermekké változtat. És ez a szolgálatunk, a Misszió szolgálata is, hogy ezt az örömhírt, a szabadulást, az evangéliumnak az erejét elvigyük minden cigány közösségbe, hogy mindenki tudja meg, hogy Jézus Krisztus a megoldás.

Így legyen! Ámen!

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2024. április 24.
  • 2024. április 24. 09:00

    Esemény: PI -képzés Isten Királysága

    Helyszín: Verseny u. 7, Békés, Verseny u. 7, 5630 Magyarország


     

  • 2024. április 24. 17:00

    Esemény: Eleki házi csoport (Elek, Sport tér 8.)

    Helyszín:


     

  • 2024. április 24. 18:00

    Esemény: Bibliatanulmányozás Egerszalókon

    Helyszín: Egerszalók, Kossuth u. 67. Közösségi Ház


     

  • 2024. április 24. 18:00

    Esemény: Házi csoport Egerbakta

    Helyszín: Egerbakta, Magyarország


     

  • 2024. április 24. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kápolna

    Helyszín: Kápolna, 3355 Magyarország


     

  • 2024. április 24. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kótaj

    Helyszín: Kótaj, Magyarország


     

  • 2024. április 24. 18:00

    Esemény: Házi csoport Nyírkáta

    Helyszín: Nyírkáta, Magyarország


     

  • 2024. április 24. 18:00

    Esemény: Házi csoport Nyírmihálydi

    Helyszín: Nyírmihálydi, Magyarország


     

  • 2024. április 24. 18:00

    Esemény: Házi csoport Szeged

    Helyszín: Szeged, Magyarország


     

  • 2024. április 24. 18:00

    Esemény: Házi csoport Verpelét

    Helyszín: Verpelét, 3351 Magyarország


     

  • 2024. április 24. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Kompolt

    Helyszín: Kompolt, Deák F. utca 2.


     

  • 2024. április 24. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Tarnabodon

    Helyszín: Tarnabod, Rákóczi u. 37.


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések