„A helyes táplálkozás minden életkorban az egészség megőrzését szolgálja. A kiegyensúlyozott táplálkozás ugyanolyan szerves és fontos részét képezi a jó életminőségnek, mint a megőrzött derű, a pozitív életszemlélet, a társasági élet és a rendszeres testmozgás.” Ezt tartva szem előtt augusztus végén Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymisszió Segítő Szolgálat feladatellátásának fejlesztése” című, TÁMOP-5.4.12-14/1-2015-0008 számú projekten belül, Békésen is megrendeztük az Egészségmegőrző és Bűnmegelőzési Napot.  A rendezvényre szép számban érkeztek a házi segítségnyújtásban és a nappali ellátásban részesülők. A helyes táplálkozásról Fajó Pálné, dietetikus szakember tartott előadást, melyben elhangzott, hogy „a jó tápláltsági állapot megőrzése minden korban rendkívül fontos. A helyes táplálkozás segíti a betegségekkel szembeni megfelelő védekezést, a jó közérzetet, a fittség megőrzését, idős korunkban pedig lassítja az öregedési folyamatokat.” Ezt követően Kovács Tibor, nyugalmazott rendőr tartott előadást a bűnmegelőzésről. Beszélt a trükkös tolvajokról, felhívta a figyelmet arra, hogy ne legyünk túl bizalmasok ismeretlen személyekkel szemben, magunk és környezetünk védelme érdekében. Azon kívül, hogy új ismeretségek és barátságok alakultak ki, ezek a jó hangulatú előadások interaktívak is voltak, így az ellátottak is bekapcsolódhattak a programba, és reagálhattak az elhangzottakra. Az egészséges táplálkozásnak megfelelően a házigazda gyümölcstállal és apró süteményekkel kedveskedett, és a melegre való tekintettel hűsítő italokat kínáltak mindenkinek.

Lakatos Gyula 

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2025. május 10.
  • 2025. május 10. 14:00

    Esemény: Istentisztelet Nagydobsza

    Helyszín: Nagydobsza, 7985 Magyarország


     

  • 2025. május 10. 16:00

    Esemény: Házi csoport Nyírpilis

    Helyszín: Nyírpilis, Magyarország


     

  • 2025. május 10. 17:00

    Esemény: Házi csoport Debrecen

    Helyszín: Debrecen, Magyarország


     

  • 2025. május 10. 17:00

    Esemény: Házi csoport Hevesaranyos

    Helyszín: Hevesaranyos, 3322 Magyarország


     

  • 2025. május 10. 17:00

    Esemény: Házi csoport Kápolna

    Helyszín: Kápolna, 3355 Magyarország


     

  • 2025. május 10. 18:00

    Esemény: Házi csoport Demecser

    Helyszín: Demecser, 4516 Magyarország


     

  • 2025. május 10. 18:00

    Esemény: Házi csoport Horgoson (Szerbia)

    Helyszín: Horgos - Szerbia


     

  • 2025. május 10. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Kótaj

    Helyszín: Kótaj, Magyarország


     

  • 2025. május 10. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Szajlán

    Helyszín: Szajla, Fenyves u. 17.


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések