Július 22-én tartotta meg Kecskeméten az MPE OCM Segítő Szolgálata az Egészség- és bűnmegelőzési napot. A programot a TÁMOP-5.4.12-14/1-2015-0008 jelű „Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymisszió Segítő Szolgálat feladatellátásának fejlesztése” című projekt keretében szerveztük meg. Sokat készülődtünk az alkalomra, hogy az idősek olyan rendezvényen vehessenek részt, amely szeretetteljes, ugyanakkor lehetőségük van hasznos ismeretekkel gazdagodni. Olyan neves szakembereket hívtunk meg előadóként, mint Gréci Judit, védőnő és egészségügyi mentálhigiénikus szakembert, valamint Tót Szilvia és Gyapjasné Szalai Andrea a Bács-kiskun megyei rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakembereit. A hihetetlen hőség ellenére is eljöttek az idősek a rendezvényre, és nagyon jól érezték magukat. Az egészségmegőrző előadáson szó esett az idősödő szervezet leggyakoribb jellemzőiről, a helyes táplálkozás és a napi mozgás fontosságáról. A bűnmegelőzési előadáson kisfilmekkel illusztráltak a szakemberek egy-egy esetet, ezzel arra hívták fel a figyelmet, hogy mennyire óvatosnak kell lenniük az időseknek a mai világban. Lehetőséget adtak a hallgatóságnak, hogy interaktívan közreműködjenek egyes helyzetek helyes megoldásában, ezáltal a gyakorlati példákat is átbeszélték. Egy kedves ellátottunk egy verssel is kedveskedett a rendőrnők tiszteletére.

Lázárné Kocsis Zsuzsa

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2024. május 31.
  • 2024. május 31. 17:00

    Esemény: Házi csoport Battonya

    Helyszín: Battonya, Magyarország


     

  • 2024. május 31. 17:00

    Esemény: Házi csoport Kevermesen

    Helyszín: Kevermes, Felszabadulás u.23.


     

  • 2024. május 31. 17:00

    Esemény: Házi csoport Kótaj

    Helyszín: Kótaj, Magyarország


     

  • 2024. május 31. 18:00

    Esemény: Házi csoport Ibrány

    Helyszín: Ibrány, 4484 Magyarország


     

  • 2024. május 31. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kerecsenden

    Helyszín: Kerecsend, Pataki u.


     

  • 2024. május 31. 18:00

    Esemény: Házi csoport Piricse

    Helyszín: Piricse, 4375 Magyarország


     

  • 2024. május 31. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Kompolton

    Helyszín: Kompolt, Deák F. u. 2.


     

  • 2024. május 31. 19:00

    Esemény: Házi csoport Zákányszék

    Helyszín:


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések
LÉLEKBEN RENDBEN – IFJ-GY-23-A-0163

Lezárult a Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymisszió IFJ-GY-23-A-0163 azonosítószámú, „Lélekben rendben” című pályázata. A projekt keretében 30 fő fiatal részvételével műhelyfoglalkozásokra került sor,

Elolvasom »