karpatalja

Az Ungvár melletti Homok településen jártak a Glória Gyülekezet képviselői. A helyi roma gyülekezetben megtartott ünnepi istentiszteleten Rézműves Ferenc, kótaji lelkipásztor bátorította a híveket, akik örömmel fogadták az együttműködés lehetőségét.

Első alkalommal látogattak az Ukrajnában található Homokra az MPE OCM megbízásából a kótaji gyülekezet képviselői, akik szeretnének a jövőben szoros kapcsolatot kialakítani az ottani közösséggel. Az ünnepség három nyelven – magyarul, ukránul és cigányul – zajlott, a helyiek gyermekműsorral, dicséretekkel, bizonyságokkal is készültek az eseményre, amelyen több környékbeli pásztor is jelen volt. A misszió vezetőinek üdvözletét Rézműves Ferenc adta át, aki tolmácsolta az OCM Kárpátaljára néző jövőbeni terveit is. A lelkipásztor igehirdetésében azzal buzdította a jelenlévőket, hogy Istennek a jelenlegi háborús időkben is megvan a reményteli terve az életükre nézve.  A tapasztalatok azt mutatják, hogy a háború okozta nehézségek, és a szegénység ugyan rányomja a bélyegét a mindennapok hangulatára, de a helyi hívek bíznak Isten kegyelmében, a gyülekezeteket összekovácsolta a jelenlegi helyzet, a különböző felekezetek tagjai közösen imádkoznak a megoldásért.

„Nagy áldás volt számunkra a mostani látogatás. Szeretnénk, ha minél szorosabb kapcsolat alakulhatna ki a gyülekezeteink között, reméljük, hogy ennek ápolására egyre több lehetőség nyílik a jövőben. Noha több órát kellett várnunk visszafele a határon, mindenért kárpótolt minket az a szeretet, amelyet a kárpátaljai testvéreinktől kaptunk” – fogalmazott Rézműves Ferenc.

A Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymisszió terveiben szerepel, hogy az elkövetkezendő hónapokban több alkalommal is nagyobb mennyiségű adománnyal támogassa az Ukrajnában élő rászorulókat.

Kocsány Roland

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2026. február 28.
  • 2026. február 28. 14:00

    Esemény: Istentisztelet Nagydobsza

    Helyszín: Nagydobsza, 7985 Magyarország


     

  • 2026. február 28. 16:00

    Esemény: Házi csoport Nyírpilis

    Helyszín: Nyírpilis, Magyarország


     

  • 2026. február 28. 17:00

    Esemény: Házi csoport Debrecen

    Helyszín: Debrecen, Magyarország


     

  • 2026. február 28. 17:00

    Esemény: Házi csoport Hevesaranyos

    Helyszín: Hevesaranyos, 3322 Magyarország


     

  • 2026. február 28. 17:00

    Esemény: Házi csoport Kápolna

    Helyszín: Kápolna, 3355 Magyarország


     

  • 2026. február 28. 18:00

    Esemény: Házi csoport Demecser

    Helyszín: Demecser, 4516 Magyarország


     

  • 2026. február 28. 18:00

    Esemény: Házi csoport Horgoson (Szerbia)

    Helyszín: Horgos - Szerbia


     

  • 2026. február 28. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Kótaj

    Helyszín: Kótaj, Magyarország


     

  • 2026. február 28. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Szajlán

    Helyszín: Szajla, Fenyves u. 17.


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések
Adó 1+1% felajánlás

Idén is lehetőséged van arra, hogy adód 1+1%-ával támogass egy civil szervezetet és egy vallási közösséget. Arra kérünk Téged, hogy amennyiben még nem döntöttél a felajánlásról, támogasd azokat a szervezeteket, amelyek hozzánk tartoznak és idén kiemelten képviselünk:

 

Mégis Remény Egyesület
Adószám: 19289704

 

Csongrádi Agapé Szeretet Vallási Egyesület
Technikai szám: 2611

 

A Csongrádi Agapé Szeretet Vallási Egyesület teljes imaháza leégett egy tűzesetben, jelenleg ideiglenes helyen vannak a gyülekezeti alkalmak, mely hosszú távon nem jelent megoldást. Nagy szükségük van a támogatásra.

Elolvasom »
Reményfilmek – Paszabi istentisztelet

A Reményfilmek hetente jelentkező adásában a Pünkösdi Cigánymisszióhoz tartozó gyülekezetek alkalmait mutatjuk be YouTube csatornánkon. Szervezetünk alappillére kezdetektől fogva az a reménység, amit Istentől

Elolvasom »