kiskunmajsa-finnek-evangelizacio-2017-1

Július 24-én egy nyolcfős finn missziós csoport érkezett Békésre az MPE Országos Cigánymisszió vendégeiként, akik két finn pünkösdi gyülekezetből jöttek, hogy megismerjék a romák helyzetét Magyarországon, és hogy minden lehetséges módon hirdessék a Jézus Krisztus megváltó munkájáról szóló evangéliumot, azaz örömhírt.

Délelőtt Békésen ismerkedtek az MPE OCM központi irodájával, az ott dolgozókkal, valamint a Soványhát utcában található Csillagpont közösségi házzal.

Délután Kiskunmajsára utaztunk, ahol a helyi testvérek és a zákányszéki gyülekezet tagjai már izgatottan készülődtek a szabadtéri evangelizációs alkalomra – székekkel és padokkal próbálták kényelmesebbé tenni az érdeklődők számára a részvételt. Imádkozás után Péter Pál és felesége, Edit kezdték meg a szolgálatot Istent dicsőító dalok éneklésével, a hallgatóság buzdításával. Közben sötét felhők gyülekeztek az égen, és erős szél kavarta a port az utcán, de a hívő testvériség buzgó imádsága meghallgatásra talált, mert csak pár csepp eső esett, miután a felhők tovább szálltak.

Ezt követte a finn csoport szolgálata, akik énekekkel, bizonyságtételekkel, rövid igehirdetéssel buzdították megtérésre a jelenlévőket, majd ezt követően előre hívták azokat, akik imdáságot kértek megtérésért, gyógyulásért, szabadulásért.

Hisszük, hogy a sok-sok buzgó imádság szintén meghallgatásra talált, és leszenk olyanok, akik ez után felkeresik a helyi gyülekezetet, hogy tovább keressék az élő Istent.

Adamik László

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2025. július 31.
  • 2025. július 31. 17:00

    Esemény: Házi csoport Körösnagyharsány

    Helyszín: Körösnagyharsány, 5539 Magyarország


     

  • 2025. július 31. 17:00

    Esemény: Házi csoport Nyírpilis

    Helyszín: Nyírpilis, Magyarország


     

  • 2025. július 31. 17:00

    Esemény: Istentisztelet Hajdúhadház

    Helyszín: Hajdúhadház, Magyarország


     

  • 2025. július 31. 17:30

    Esemény: Házi csoport Mezőberény

    Helyszín: Mezőberény, 5650 Magyarország


     

  • 2025. július 31. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kiskunmajsa

    Helyszín: Kiskunmajsa, 6120 Magyarország


     

  • 2025. július 31. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kótaj

    Helyszín: Kótaj, Magyarország


     

  • 2025. július 31. 18:00

    Esemény: Házi csoport Mezőtárkány

    Helyszín: Mezőtárkány, 3375 Magyarország


     

  • 2025. július 31. 18:00

    Esemény: Házi csoport Rohod

    Helyszín: Rohod, 4563 Magyarország


     

  • 2025. július 31. 18:00

    Esemény: Ifjúsági alkalom Verpeléten

    Helyszín: Verpelét, Kossuth u. 24. Közösségi Ház


     

  • 2025. július 31. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Egerben

    Helyszín: Eger, Malomárok u. 1.


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések
Reményfilmek – Sátai istentisztelet

A Reményfilmek hetente jelentkező adásában a Pünkösdi Cigánymisszióhoz tartozó gyülekezetek alkalmait mutatjuk be YouTube csatornánkon. Szervezetünk alappillére kezdetektől fogva az a reménység, amit Istentől

Elolvasom »