finn_misszioscsoport_2018_01

Az az öröm és megtiszteltetés ért bennünket, a Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymisszióját, hogy március 5. és 10. között egy Finnországból érkezett 14 fős missziós csoportot láthattunk vendégül hazánkban. A többnyire fiatalokból álló csoport Elek (Itt a helyi polgármester, Pluhár László szívélyes vendéglátását élvezhették és megtekinthették az eleki cigány tájházat. Ebből az ország területén kettő van összesen, a másik Hodászon található.), Mezőberény, Zákányszék, Eger, Kerecsend és Kótalj településein tettek látogatást az eltelt idő alatt és a helyi OCM gyülekezetekben szolgálva adtak számot Istennek az életükben végzett munkájáról. 

Mindig különleges élmény egy külföldről érkezett keresztény embernek bemutatni az itthon folyó gyülekezeti munkát, megismertetni őket a helyi kultúrával és a fent említett közösségek testvériségével. Rendkívül nagy szükség volt a helyi összejöveteleken megjelent gyermekek felé megnyíló, az evangélium üzenetét az ő kis nyelvükön megfogalmazó, finn testvérek munkájára. Isten szeretetének, bűnbocsátó kegyelmének, szabadításának üzenete az általuk elmondott bizonyságokban, rövid jelenetekben, énekekben, igei gondolatokban megfogalmazva érte el a hallgatóság szívét és nem eredménytelenül. Minden alkalom végén szakítottunk időt az együtt imádkozásra és Isten az Ő Szellemének erejével át meg átjárta az éhes, Őt kereső emberek szívét. Csodálatos dolgokat tapasztalhattunk és láthattunk!

Reményeink szerint nem utoljára fogadhattunk gyülekezeteinkben ilyen kedves, önzetlenül segítő társaságot. Legyen az Örökkévalóé minden dicsőség, aki az Ő népének dicséretei között lakozik és jelenlétével betölti az életünket!

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2026. január 14.
  • 2026. január 14. 17:00

    Esemény: Eleki házi csoport (Elek, Sport tér 8.)

    Helyszín:


     

  • 2026. január 14. 18:00

    Esemény: Bibliatanulmányozás Egerszalókon

    Helyszín: Egerszalók, Kossuth u. 67. Közösségi Ház


     

  • 2026. január 14. 18:00

    Esemény: Házi csoport Egerbakta

    Helyszín: Egerbakta, Magyarország


     

  • 2026. január 14. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kápolna

    Helyszín: Kápolna, 3355 Magyarország


     

  • 2026. január 14. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kótaj

    Helyszín: Kótaj, Magyarország


     

  • 2026. január 14. 18:00

    Esemény: Házi csoport Nyírkáta

    Helyszín: Nyírkáta, Magyarország


     

  • 2026. január 14. 18:00

    Esemény: Házi csoport Nyírmihálydi

    Helyszín: Nyírmihálydi, Magyarország


     

  • 2026. január 14. 18:00

    Esemény: Házi csoport Szeged

    Helyszín: Szeged, Magyarország


     

  • 2026. január 14. 18:00

    Esemény: Házi csoport Verpelét

    Helyszín: Verpelét, 3351 Magyarország


     

  • 2026. január 14. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Kompolt

    Helyszín: Kompolt, Deák F. utca 2.


     

  • 2026. január 14. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Tarnabodon

    Helyszín: Tarnabod, Rákóczi u. 37.


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések