Élet-reményátadás a menekültek között címmel tartottak interaktív foglalkozást szakembereknek és a menekültekkel dolgozó pedagógusoknak a MPE OCM békési központjában.
A Productivus Képzési Kft. szervezésében zajló program a Samaritan’s Purse menekültügyi projekttámogatásnak köszönhetően valósult meg, a mostani alkalom „A kríziskezelés és életrendezés holisztikus gyakorlata” című szakmai tréningsorozat második alkalma volt. Az előadást Kerekes Szabolcs tréner, a Barnabás Csoport Misszió munkatársa, a Rákospalotai Javító Nevelő Intézet lelkésze tartotta, aki kiemelt szerepet szentelt a reménység témakörének. A résztvevők olyan kérdésekre is keresték a választ, hogy miért kiemelten fontos a reménység a menekültek életében, hogyan lehet ezt felcsillantani, és megtartani a nehéz helyzetbe került családoknál. A misszió a háború kitörése óta támogatja az Ukrajnából hazánkba érkezett embereket, és fontos szerepet szentel a lelki- és szellemi életük fejlődésének, a gyermekek oktatásának is.
„A Biblia szerint, amit életből magunkkal viszünk az örökkévalóságba a hit, a remény és a szeretet, ezeket az életünk örömei és nehézségei egyaránt formálják bennünk. Sajnos a média gyakran torz képet mutat ezekről az értékekről, de nekünk mégis ragaszkodni kell hozzá” – hangzott el a foglalkozáson.
![Fő téma volt a menekültek reménysége 1 Fő téma volt a menekültek reménysége 1](https://remenyhir.hu/wp-content/uploads/2023/06/DSC_9637-150x150.jpg)
![Fő téma volt a menekültek reménysége 2 Fő téma volt a menekültek reménysége 2](https://remenyhir.hu/wp-content/uploads/2023/06/DSC_9639-150x150.jpg)
![Fő téma volt a menekültek reménysége 3 Fő téma volt a menekültek reménysége 3](https://remenyhir.hu/wp-content/uploads/2023/06/DSC_9640-150x150.jpg)
![Fő téma volt a menekültek reménysége 4 Fő téma volt a menekültek reménysége 4](https://remenyhir.hu/wp-content/uploads/2023/06/DSC_9643-150x150.jpg)
![Fő téma volt a menekültek reménysége 5 Fő téma volt a menekültek reménysége 5](https://remenyhir.hu/wp-content/uploads/2023/06/DSC_9644-150x150.jpg)
![Fő téma volt a menekültek reménysége 6 Fő téma volt a menekültek reménysége 6](https://remenyhir.hu/wp-content/uploads/2023/06/DSC_9645-150x150.jpg)
![Fő téma volt a menekültek reménysége 7 Fő téma volt a menekültek reménysége 7](https://remenyhir.hu/wp-content/uploads/2023/06/DSC_9646-150x150.jpg)
![Fő téma volt a menekültek reménysége 8 Fő téma volt a menekültek reménysége 8](https://remenyhir.hu/wp-content/uploads/2023/06/DSC_9650-150x150.jpg)
![Fő téma volt a menekültek reménysége 9 Fő téma volt a menekültek reménysége 9](https://remenyhir.hu/wp-content/uploads/2023/06/DSC_9651-150x150.jpg)
![Fő téma volt a menekültek reménysége 10 Fő téma volt a menekültek reménysége 10](https://remenyhir.hu/wp-content/uploads/2023/06/DSC_9653-150x150.jpg)
![Fő téma volt a menekültek reménysége 11 Fő téma volt a menekültek reménysége 11](https://remenyhir.hu/wp-content/uploads/2023/06/DSC_9654-150x150.jpg)
![Fő téma volt a menekültek reménysége 12 Fő téma volt a menekültek reménysége 12](https://remenyhir.hu/wp-content/uploads/2023/06/DSC_9659-150x150.jpg)
![Fő téma volt a menekültek reménysége 13 Fő téma volt a menekültek reménysége 13](https://remenyhir.hu/wp-content/uploads/2023/06/DSC_9660-150x150.jpg)
![Fő téma volt a menekültek reménysége 14 Fő téma volt a menekültek reménysége 14](https://remenyhir.hu/wp-content/uploads/2023/06/DSC_9661-150x150.jpg)