Segítő Szolgálatunk azért küzd nap, mint nap, hogy a közvetlen és tágabb környezetünkben élők életét szebbé, jobbá tegyük a Krisztusi szeretet által. A Magyar Pünkösdi Egyház Országos CigánymisszióSegítő Szolgálatának munkatársaiként az Úrtól kapott küldetésünknek megfelelően a segítségre szoruló emberek felé szolgálunk. Istentől kapott adottságainkkal, tudásunkkal, erőnkkel, és nem utolsósorban szeretetünkkel fordulunk oda, és segítünk azokon az embertársainkon, ellátottainkon, akik önmagukat részben, vagy egyáltalán nem képesek ellátni. Hálásak vagyunk azért, hogy a gondozás során elvégzendő, sokszor embert próbáló feladatokat odaszánt munkatársaink szeretettel végzik.

Éppen ezért szociális gondozó és ápoló munkatársainknak minden év végén megköszönjük áldozatos munkájukat ünnepélyes keretek között is. Minden évben külön megjutalmazunk egy-egy főállású és társadalmi gondozó munkatársat, akik megkapják az „Év gondozója” kitüntetést. 2014-ben december 18-án került sor az „ÉV gondozója” díj ünnepélyes átadására, Békésen.

Az összejövetel meghittségét Durkó Albert misszióvezető köszöntője alapozta meg, amelyben megosztotta évzáró gondolatait és megköszönte a gondozók lelkiismeretes munkáját. Ezután Puskásné Torma Ruth, intézményvezető vette át a szót. Emlékeztetett minden összegyűltet arra, hogy a szociális gondozó és ápoló olyan magas szintű elméleti és gyakorlati tudással rendelkező személyes gondoskodást nyújtó szakember, aki az idős, beteg, fogyatékos, elesett emberek ápolására, gondozására elhivatottságot érez.

Az intézményvezető asszony kedves szavakkal emlékezett vissza az elmúlt évre, a munkatársak áldozatos, sokszor erő feletti feladatvégzésére. Hangsúlyozta, hogy a társadalmi gondozó munkatársak közül legtöbben nyugdíjasan végzik a szolgálatot, fiatalokat megszégyenítő lelkesedéssel, lendülettel.

Kiemelte az ellenőrzések során tapasztalt pozitív élményeket, és megosztotta a hallgatósággal azokat a gondolatokat, kedves jellemzéseket, amelyeket a telephely vezetők írtak gondozóikról. Gondozó munkatársaink jellemzése hosszú felsorolás lenne, ezért itt csak néhány kiemelkedő jellemvonást mutatunk be:

– a díjra jelölt gondozókról ellátottaik nagyon nagy szeretettel beszélnek

– munkájukat panasz nélkül végzik

– nem csak a gondozást végzik kifogástalanul, hanem adminisztrációjuk is igényes, pontos, precíz

– ellátottaik, munkatársaik bizalommal fordulnak feléjük, munkájukat magas fokú szakmaiság, alázat, szolgálatukat szorgalom, odaadás jellemzi, szívvel-lélekkel végzik azt

– a gondozáson felül rájuk bízott feladataikat is maximálisan ellátják, empatikusak, segítőkészek, türelmesek, toleránsak, szociálisan érzékenyek

– az ellátott és családja közötti kapcsolat fenntartására odafigyelnek, fontosnak tartják, átérzik a szociális gondozó feladatának fontosságát

– felelősségteljesek, együttműködők, tisztelettudók, a feladatokat határidőre teljesítik, megbízhatók, lelkiismeretesek, nagy munkabírással rendelkeznek

– az idősekkel, betegekkel szemben szelídek, szeretettel teljesek, elkötelezettek, hűséges munkatársak

– figyelmesek, közvetlenek, türelmesek, könnyen teremtenek kapcsolatot, bátorítóak, igazi támaszok

– minden követ megmozgatnak ellátottaik érdekében, nem ismernek lehetetlent

– megnyerő személyiségükkel hozzájárulnak szolgálatunk elismertségéhez

– a közösségi életben aktívan részt vesznek, a közösségi szellemet építik

– hitük megmutatkozik szolgálatukban, csupa szív emberek.

És végül, de nem utolsó sorban, egy megható, hitből fakadó jellemvonás:

„Ha betegséggel küzd, másokat ápol, ha gyászol, másokat vigasztal. Nem viszi saját problémáit az ellátottakhoz, inkább problémákat old meg. Míg ereje, egészsége engedi, segíti a még rászorultabbakat”…

Igazi értékek számunkra! Köszönjük a Jó Atyának, hogy ilyen munkatársakkal gazdagította intézményünket!

 Intézményvezető asszony a Máté evangéliuma 25 rész 40. versével köszönte meg a gondozók dicséretre méltó munkáját, utalva a végső, mennyei Atyánktól jövő jutalomra: „Amit a legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek.”

2014-ben az MPE OCM Segítő Szolgálat Év gondozója díjának kitüntetettjei Vertényi Domonkos főállású munkatárs, valamint Feczkó Józsefné Marika társadalmi gondozó lettek.

Mindezek után Durkó Albert és Kiss Beáta, főigazgató asszony köszöntötték Puskásné Torma Ruthot, megköszönve neki áldozatos munkáját. Kiemelték határozott, mégis kedves személyiségét, mellyel a Segítő Szolgálat áldásává vált.

A kedves szavak között Kanászi-Nédó Tibor, kalocsai telephelyvezető és Petrás Hanna munkatársak énekekkel kedveskedtek az ünneplő közösségnek.

Jó hangulatban, sok nevetéssel, meghatódottsággal, meghittséggel töltötték el a jelenlévők az összejövetelt, jövőbe tekintő gondolatokkal zárva az ünnepi alkalmat. 

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2024. december 22.
  • 2024. december 22. 09:00

    Esemény: Istentisztelet Elek

    Helyszín: Elek, 5742 Magyarország


     

  • 2024. december 22. 14:00

    Esemény: Istentisztelet Pettend

    Helyszín: Pettend, 7980 Magyarország


     

  • 2024. december 22. 14:00

    Esemény: Istentisztelet Tiszagyenda

    Helyszín: Tiszagyenda, 5233 Magyarország


     

  • 2024. december 22. 15:00

    Esemény: Istentisztelet Hajdúhadház

    Helyszín: Hajdúhadház, Magyarország


     

  • 2024. december 22. 15:00

    Esemény: Istentisztelet Mezőtárkányon

    Helyszín: Mezőtárkány, Művelődési Ház


     

  • 2024. december 22. 15:00

    Esemény: Istentisztelet Nyírvasvári

    Helyszín: Nyírvasvári, Magyarország


     

  • 2024. december 22. 15:00

    Esemény: Istentisztelet Rohod

    Helyszín: Rohod, 4563 Magyarország


     

  • 2024. december 22. 16:00

    Esemény: Istentisztelet Buj

    Helyszín: Buj, Magyarország


     

  • 2024. december 22. 16:00

    Esemény: Istentisztelet Kerecsend

    Helyszín: Kerecsend, 3396 Magyarország


     

  • 2024. december 22. 16:00

    Esemény: Istentisztelet Paszab

    Helyszín: Paszab, 4475 Magyarország


     

  • 2024. december 22. 16:00

    Esemény: Istentisztelet Verpeléten

    Helyszín: Verpelét, Bezerédi u. 1.


     

  • 2024. december 22. 17:00

    Esemény: Istentisztelet Tiszaburán

    Helyszín: Tiszabura


     

  • 2024. december 22. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Nyírmihálydi

    Helyszín:


     

  • 2024. december 22. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Zákányszéken

    Helyszín: Zákányszék, József Attila u. 36.


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések
Reményfilmek – Kótaji istentisztelet

A Reményfilmek hetente jelentkező adásában a Pünkösdi Cigánymisszióhoz tartozó gyülekezetek alkalmait mutatjuk be YouTube-csatornánkon. Szervezetünk alappillére kezdetektől fogva az a reménység, amit Istentől kaptunk,

Elolvasom »