„Hisszük, hogy az Úr továbbra is meg fog minket tartani, építi az Ő népét, a királyságát” – hangzott el azon a hálaadó ünnepségen, amelyet az eleki pünkösdi gyülekezet megalakulásának hetvenötödik évfordulójára rendeztek a közösség tagjai.

A Pünkösdi Cigánymisszióhoz tartozó Eleki Teljes Evangéliumi Gyülekezet lelkipásztora jelenleg Surman László, aki a közelmúltban megválasztott presbiterekkel közösen vezeti a gyülekezet életét. Mint mondta,a létszámot tekintve az elmúlt hetvenöt évben voltak nagy fellendülések, és visszaesések egyaránt, most valamivel több, mint húsz tagjuk van.

„Bár szeretnénk, ha a létszámunk folyamatosan növekedne, de a mi küldetésünk elsősorban az, hogy a jelenlévő tagok felkészült szolgálókká válva kimenjenek, és új gyülekezeteket plántáljanak” – fogalmazta meg a közösség lelkipásztora, aki köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik az elmúlt évtizedek alatt kivették részüket a szolgálatból.

Az ünnepségen a gyülekezet több korábbi vezetője – Gavra Dorin, Makovei Róbert, és Rubovszki Péter – is részt vett, akik Sötét László vezető presbiter köszöntése és Fábián Tamás a kétegyházi gyülekezet lelkipásztorának prédikációja után idézték fel a munkájukhoz kötődő emlékeket. Mindannyian életük fontos szakaszaként emlékeztek vissza az Eleken eltöltött időszakukra. 

Az elődökről mindig meg kell emlékeznünk, számomra is megtisztelő, hogy ilyen letett életű, odaszánt emberek után szolgálhatok. Azért is hálás a szívem, hogy ilyen hosszú évtizedekig megtartott minket Isten, és mind a mai napig vannak olyan emberek, akik itt adják át a szívüket az Úrnak, és kezdenek egy új életet” – emelte ki Surman László.  

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2025. március 26.
  • 2025. március 26. 17:00

    Esemény: Eleki házi csoport (Elek, Sport tér 8.)

    Helyszín:


     

  • 2025. március 26. 18:00

    Esemény: Bibliatanulmányozás Egerszalókon

    Helyszín: Egerszalók, Kossuth u. 67. Közösségi Ház


     

  • 2025. március 26. 18:00

    Esemény: Házi csoport Egerbakta

    Helyszín: Egerbakta, Magyarország


     

  • 2025. március 26. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kápolna

    Helyszín: Kápolna, 3355 Magyarország


     

  • 2025. március 26. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kótaj

    Helyszín: Kótaj, Magyarország


     

  • 2025. március 26. 18:00

    Esemény: Házi csoport Nyírkáta

    Helyszín: Nyírkáta, Magyarország


     

  • 2025. március 26. 18:00

    Esemény: Házi csoport Nyírmihálydi

    Helyszín: Nyírmihálydi, Magyarország


     

  • 2025. március 26. 18:00

    Esemény: Házi csoport Szeged

    Helyszín: Szeged, Magyarország


     

  • 2025. március 26. 18:00

    Esemény: Házi csoport Verpelét

    Helyszín: Verpelét, 3351 Magyarország


     

  • 2025. március 26. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Kompolt

    Helyszín: Kompolt, Deák F. utca 2.


     

  • 2025. március 26. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Tarnabodon

    Helyszín: Tarnabod, Rákóczi u. 37.


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések