Cipősdoboz adomány

A Pünkösdi Cigánymisszió cipősdoboz akciójával igyekeztünk fényt vinni a rászoruló gyermekek életébe. Az akció ideje alatt rengetegen csatlakoztak a kezdeményezéshez, a dobozokba rejtett szeretet és gondoskodás mértéke meghaladta várakozásunkat.

A Pünkösdi Cigánymisszió kezdetektől fogva azon dolgozik, hogy segítséget és reményt nyújtson, a nehéz helyzetben élő embertársainknak és ez alól az idei év sem volt kivétel. A cipősdoboz akció keretein belül a támogatók és adományozók odaadásával egy olyan összefogás jött létre, amelynek a fő célja az volt, hogy szeretetet és ajándékot vigyünk oda, ahol valóban szükség van rá. Az ünnepek idején nagyon sok gyermeknek sikerült örömet okozni, a felajánlások jóvoltából az elmúlt évhez képest kétszer annyi, összesen 1820db cipősdoboz adomány érkezett, amelyeket a misszió által működtetett Szeretetpontjaink egyenlő arányban kaptak meg, és osztottak szét területileg a rászoruló családoknak. Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani minden felajánlásért, amivel hozzájárultak ahhoz, hogy mosolyt csaljunk azoknak a nehéz helyzetben élő gyermekek arcára, akik lázas izgalommal, csillogó szemekkel bontották fel ajándékaikat.  

Köszönjük a bizalmat és a szeretetet, és továbbra is számítunk minden támogatásra és összefogásra!

Támogatóink:

– Royal Rangers Németország: 945 db cipősdoboz és 1000 EUR

– Örömhír Alapítvány: 400 db cipősdoboz

– MPE DAIK: 196 db cipősdoboz

– MPE Békéscsabai Teljes Evangélium Gyülekezete: 50 db cipősdoboz

– Gyulai Áldás Gyülekezet: 50 db cipősdoboz

– Magánszemélyek: 179 db cipősdoboz és 150.000 Ft

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2026. március 1.
  • 2026. március 1. 09:00

    Esemény: Istentisztelet Elek

    Helyszín: Elek, 5742 Magyarország


     

  • 2026. március 1. 14:00

    Esemény: Istentisztelet Pettend

    Helyszín: Pettend, 7980 Magyarország


     

  • 2026. március 1. 14:00

    Esemény: Istentisztelet Tiszagyenda

    Helyszín: Tiszagyenda, 5233 Magyarország


     

  • 2026. március 1. 15:00

    Esemény: Istentisztelet Hajdúhadház

    Helyszín: Hajdúhadház, Magyarország


     

  • 2026. március 1. 15:00

    Esemény: Istentisztelet Mezőtárkányon

    Helyszín: Mezőtárkány, Művelődési Ház


     

  • 2026. március 1. 15:00

    Esemény: Istentisztelet Nyírvasvári

    Helyszín: Nyírvasvári, Magyarország


     

  • 2026. március 1. 15:00

    Esemény: Istentisztelet Rohod

    Helyszín: Rohod, 4563 Magyarország


     

  • 2026. március 1. 16:00

    Esemény: Istentisztelet Buj

    Helyszín: Buj, Magyarország


     

  • 2026. március 1. 16:00

    Esemény: Istentisztelet Kerecsend

    Helyszín: Kerecsend, 3396 Magyarország


     

  • 2026. március 1. 16:00

    Esemény: Istentisztelet Paszab

    Helyszín: Paszab, 4475 Magyarország


     

  • 2026. március 1. 16:00

    Esemény: Istentisztelet Verpeléten

    Helyszín: Verpelét, Bezerédi u. 1.


     

  • 2026. március 1. 17:00

    Esemény: Istentisztelet Tiszaburán

    Helyszín: Tiszabura


     

  • 2026. március 1. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Nyírmihálydi

    Helyszín:


     

  • 2026. március 1. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Zákányszéken

    Helyszín: Zákányszék, József Attila u. 36.


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések
Adó 1+1% felajánlás

Idén is lehetőséged van arra, hogy adód 1+1%-ával támogass egy civil szervezetet és egy vallási közösséget. Arra kérünk Téged, hogy amennyiben még nem döntöttél a felajánlásról, támogasd azokat a szervezeteket, amelyek hozzánk tartoznak és idén kiemelten képviselünk:

 

Mégis Remény Egyesület
Adószám: 19289704

 

Csongrádi Agapé Szeretet Vallási Egyesület
Technikai szám: 2611

 

A Csongrádi Agapé Szeretet Vallási Egyesület teljes imaháza leégett egy tűzesetben, jelenleg ideiglenes helyen vannak a gyülekezeti alkalmak, mely hosszú távon nem jelent megoldást. Nagy szükségük van a támogatásra.

Elolvasom »
Reményfilmek – Paszabi istentisztelet

A Reményfilmek hetente jelentkező adásában a Pünkösdi Cigánymisszióhoz tartozó gyülekezetek alkalmait mutatjuk be YouTube csatornánkon. Szervezetünk alappillére kezdetektől fogva az a reménység, amit Istentől

Elolvasom »