emlekezzunk_szeverenyibarnabas_2014_01

– Beszélgetés egy költő vívódásai nyomán

A szeretet, Jézus Krisztus a megoldás az elvakult gyűlölet megfékezésére – hangzott el június 2-án, a Magyar Holokauszt Emlékéve alkalmából Békésen rendezett „Emlékezzünk!” című költői esten. A Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymisszió által szervezett est egyúttal Szeverényi Barnabás pedagógus költészete bemutatásának is lett dedikálva.

A 2014-es esztendő a Magyar Holokauszt Emlékéve, amikor is a II. Világháborúban elkövetett népirtás zsidó és cigány áldozataira is emlékezünk. De az emlékezés fájdalmas pillanataiban jelenünket is meg kell vizsgálnunk, hiszen az előítéletek, a gyűlöletkeltés ma is megmételyezi társadalmunkat. Az est folyamán pedig kiderült, hogy nem csak a gyűlölet elszenvedői, de a szítói is ugyanolyan áldozatai a következményeinek.

Durkó Albert, az MPE Országos Cigánymisszió misszióvezetője bevezetőjében hangsúlyozta, hogy minden harcra, fájdalomra az isteni szeretet a megoldás. Szeverényi János, a Magyarországi Evangélikus Egyház missziói lelkésze áldozatokról és győztesekről beszélt, kiemelve Krisztus halálának életet adó áldozatát.

Az MPE Országos Cigánymisszió két munkatársa, Surman László és Lakatos Gyula költeményeiből készített hanganyaggal és videoklipekkel is emlékezni kíván. A filmet készítette Durkó Zsolt, zeneszerző Balogh József. Az Emlékezz és Láttam című verseket Szeverényi Barnabás nemcsak a filmben szavalta el, a költői esten is. A szó, a kép mély nyomot hagyott a hallgatóságban.

Az élet és halál kapcsolatára, az ember azokhoz való viszonyára válaszokat kereső költő, Szeverényi Barnabás saját költeményeiből is szavalt a békési hallgatóság számára. Bár önmagát nem tekinti költőnek, családja bátorítására, verseiből készülőben van első önálló kötete, melyhez az illusztrációkat Szeverényi Mihály grafikus művész bátyja készítette el. A verskötet a nyár folyamán készül el, a grafikák pedig a Cigánymisszió székházában is megtekinthetők voltak.

Szeverényi Barnabás, a békési Reményhír Intézmény Eötvös József Általános Iskolájának közkedvelt pedagógusa ugyan súlyos betegsége miatt visszavonult a katedrától, azonban munkásságán keresztül továbbra is számtalan, az életet meghatározó kérdésre keresi és nyújtja a vívódó ember elgondolkodtató válaszát.

Az esten Szeverényi Barnabás őszintén mesélt tanári pályája eredményeiről, nehézségeiről, vergődéseiről, saját költészetéről, valamint súlyos betegségében vívott harcairól, a megváltoztathatatlan elfogadásáról. Isten kezében van élete, aki egyedüliként rendelkezik az ember élete és halála fölött. Emlékezzünk mindannyian erre az alapigazságra!

Fotó: Vári László

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2026. június 13.
  • 2026. június 13. 14:00

    Esemény: Istentisztelet Nagydobsza

    Helyszín: Nagydobsza, 7985 Magyarország


     

  • 2026. június 13. 16:00

    Esemény: Házi csoport Nyírpilis

    Helyszín: Nyírpilis, Magyarország


     

  • 2026. június 13. 17:00

    Esemény: Házi csoport Debrecen

    Helyszín: Debrecen, Magyarország


     

  • 2026. június 13. 17:00

    Esemény: Házi csoport Hevesaranyos

    Helyszín: Hevesaranyos, 3322 Magyarország


     

  • 2026. június 13. 17:00

    Esemény: Házi csoport Kápolna

    Helyszín: Kápolna, 3355 Magyarország


     

  • 2026. június 13. 18:00

    Esemény: Házi csoport Demecser

    Helyszín: Demecser, 4516 Magyarország


     

  • 2026. június 13. 18:00

    Esemény: Házi csoport Horgoson (Szerbia)

    Helyszín: Horgos - Szerbia


     

  • 2026. június 13. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Kótaj

    Helyszín: Kótaj, Magyarország


     

  • 2026. június 13. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Szajlán

    Helyszín: Szajla, Fenyves u. 17.


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések
Emlékezetes pillanatok a Reményhír gálaműsorán

Megtelt a nézőtér, elhalkult a beszélgetés, és kezdetét vette a Reményhír Intézmény idei gálaműsora. Az est során a közönség nemcsak tehetséges előadásokat láthatott, hanem bepillantást nyerhetett abba a sok munkába, fejlődésbe és örömbe is, amely diákjaink mindennapjait jellemzi.

Elolvasom »