Karácsony előtt hetekkel fénybe öltözik minden, pompában úszik, de a valódi kérdés, hogy mi van az emberekben belül. Lehet, hogy kívül fény, de belül, magány és egyedüllét, szomorúság, összetörtség, csupa nehezen feldolgozható dolog rejtőzhet. Számunkra a legfontosabb küldetés, hogy segítsünk azoknak az embereknek, akinek az életükben nincs fény. Karácsony legnagyobb ajándéka Jézus Krisztus, de mi is ajándékok lehetünk mások számára.
Nem véletlenül születtünk erre a világra, hanem Isten akaratából. Fontos faladatunk, hogy akár egy öleléssel, mosollyal, vagy üdvözlettel tudjunk magunk is ajándékká válni, és úgy adjuk oda magunkat a másiknak, hogy cserébe nem várunk viszont semmit. Jézus azért jött, hogy megbékéltessen minket Istennel, gyakran azonban a saját életünkben is sok olyan dolgot fedezhetünk fel, amivel nem tudunk megbékülni, pedig békesség nélkül nincs öröm, felszabadultság, nincs igazi élet. A legfontosabb, hogy tudjunk megbékélni Istennel, majd pedig önmagunkkal és embertársainkkal. Ahol a világosság megjelenik, ott el kell tűnnie a sötétségnek. Bár nem ígérkezik könnyűnek a következő év, mi mégis tudunk ünnepelni, mert Istenben bízunk, tudjuk, hogy mellettünk áll, és végig fog vezetni az úton bennünket. Bármi történik, akkor is tudunk előre haladni, mert Ő velünk van.
Áldott ünnepeket kíván,
Durkó Albert misszióvezető