A Biblia szerint, az igaz istentisztelet: Meglátogatni az árvát és az özvegyet. A kecskeméti MPE OCM Segítő Szolgálat, karöltve a helyi pünkösdi gyülekezettel, a karácsony ünnepéhez közeledve tartós élelmiszereket tartalmazó Szeretetcsomagot vitt szét a városban, a rászoruló idős ellátottak körében.

Fontosnak tartjuk, hogy ebben a sokak által a magány, az elszigeteltség, a szeretetlenség miatt krízisként átélt ünnepnapok közeledtével egy kis reménysugarat vigyünk az elszomorodott embertársaink felé. Az idősek, akik életükben már annyit szerettek, törődtek másokkal, most elesett állapotukban kapjanak ők is vigaszt, békét, szeretetteljes ölelést. Kell, hogy átéljék, hogy rendkívül fontosak, értékesek, van még feladatuk, céljuk ezen a világon. Nagy izgalommal vásároltuk meg Szerdi Szilárd lelkipásztorral együtt a csomagokat, és hálás a szívünk, hogy krisztusi szeretettel látogathattuk meg az elesetteket. Újra megállapítottuk, milyen nagy öröm másokat felvidítani, örömet csalni a szomorkás arcokra. „Aki mást felüdít, maga is felüdül”- írja a Szentírás a felemelő igazságot.

Ezúton is köszönöm Szerdi Szilárd lelkipásztornak, és az MPE OCM Segítő Szolgálat vezetőségének a nagylelkű felajánlást, és lehetőséget a jótékony adományozásra.

Őszinte szívvel mondom, igazán jó helyre kerültek a csomagok. A könnyes, meghatódott tekintetek erről tanúskodtak…

Csupa nagy betűkkel: KÖSZÖNJÜK – az ellátottak nevében!

Lázárné Kocsis Zsuzsa

Kecskeméti telephelyvezető

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2026. március 1.
  • 2026. március 1. 09:00

    Esemény: Istentisztelet Elek

    Helyszín: Elek, 5742 Magyarország


     

  • 2026. március 1. 14:00

    Esemény: Istentisztelet Pettend

    Helyszín: Pettend, 7980 Magyarország


     

  • 2026. március 1. 14:00

    Esemény: Istentisztelet Tiszagyenda

    Helyszín: Tiszagyenda, 5233 Magyarország


     

  • 2026. március 1. 15:00

    Esemény: Istentisztelet Hajdúhadház

    Helyszín: Hajdúhadház, Magyarország


     

  • 2026. március 1. 15:00

    Esemény: Istentisztelet Mezőtárkányon

    Helyszín: Mezőtárkány, Művelődési Ház


     

  • 2026. március 1. 15:00

    Esemény: Istentisztelet Nyírvasvári

    Helyszín: Nyírvasvári, Magyarország


     

  • 2026. március 1. 15:00

    Esemény: Istentisztelet Rohod

    Helyszín: Rohod, 4563 Magyarország


     

  • 2026. március 1. 16:00

    Esemény: Istentisztelet Buj

    Helyszín: Buj, Magyarország


     

  • 2026. március 1. 16:00

    Esemény: Istentisztelet Kerecsend

    Helyszín: Kerecsend, 3396 Magyarország


     

  • 2026. március 1. 16:00

    Esemény: Istentisztelet Paszab

    Helyszín: Paszab, 4475 Magyarország


     

  • 2026. március 1. 16:00

    Esemény: Istentisztelet Verpeléten

    Helyszín: Verpelét, Bezerédi u. 1.


     

  • 2026. március 1. 17:00

    Esemény: Istentisztelet Tiszaburán

    Helyszín: Tiszabura


     

  • 2026. március 1. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Nyírmihálydi

    Helyszín:


     

  • 2026. március 1. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Zákányszéken

    Helyszín: Zákányszék, József Attila u. 36.


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések
Adó 1+1% felajánlás

Idén is lehetőséged van arra, hogy adód 1+1%-ával támogass egy civil szervezetet és egy vallási közösséget. Arra kérünk Téged, hogy amennyiben még nem döntöttél a felajánlásról, támogasd azokat a szervezeteket, amelyek hozzánk tartoznak és idén kiemelten képviselünk:

 

Mégis Remény Egyesület
Adószám: 19289704

 

Csongrádi Agapé Szeretet Vallási Egyesület
Technikai szám: 2611

 

A Csongrádi Agapé Szeretet Vallási Egyesület teljes imaháza leégett egy tűzesetben, jelenleg ideiglenes helyen vannak a gyülekezeti alkalmak, mely hosszú távon nem jelent megoldást. Nagy szükségük van a támogatásra.

Elolvasom »
Reményfilmek – Paszabi istentisztelet

A Reményfilmek hetente jelentkező adásában a Pünkösdi Cigánymisszióhoz tartozó gyülekezetek alkalmait mutatjuk be YouTube csatornánkon. Szervezetünk alappillére kezdetektől fogva az a reménység, amit Istentől

Elolvasom »